A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állítja azt a férfit, aki egy héten belül két újbudai dohányboltban is követett el bűncselekményt. Rablás, sikkasztás és személyi szabadság megsértése miatt kell felelnie.
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség súlyosabb büntetés kiszabását indítványozta mindkét elkövetővel szemben. Az ügyészség Gyárfás Tamás esetében hosszabb idejű szabadságvesztés kiszabását, míg társánál a feltételes szabadságra bocsátás későbbi időpontban történő megállapítását indítványozta.
A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfivel szemben, aki egy kiskorú fiút rabolt ki a ceglédi vasútállomáson. A cigány leszúrással fenyegette 15 éves áldozatát.
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a 26 éves cseh férfit, aki közösült egy 48 éves magyar nővel a miskolci Tiszai pályaudvarnál lévő bokros területen, utána pedig elvágta a nő nyakát. Az elkövető gyanúsítotti kihallgatásán azt állította, hogy az aktus után dührohamot kapott, elsötétült előtte minden.
Egy karcagi cigány úgy megvert egy fiatal lányt tavaly áprilisban, hogy életveszélyes sérülései keletkeztek. Mindezt azért, hogy prostitúcióra bírja rá. A nyomozó hatóság vádemelést javasol a brutális férfival szemben.
A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy nő és két fiatalkorú fiú ellen életveszélyt okozó testi sértés és rablás bűntette miatt. Az elkövetők egy időskorú férfitól a korábban kölcsönkért kerékpárját úgy vették el, hogy ütlegelték, földre lökték, fejét rugdosták életveszélyes sérüléseket okozva.
A kamerafelvételek tanúsága szerint a magyar áldozat, akinek a holttestét szombaton találták meg a miskolci Tiszai pályaudvaron, nem sokkal a meggyilkolása előtt még kézen fogva sétált a későbbi gyilkosával a peronon, sőt, szexelt is az elkövetővel, egy 25 éves cseh férfivel, akit másnap fogtak el.
Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy férfival szemben. Az elkövető a feleségét, annak lányát és egyik albérlőjét - kihasználva kiszolgáltatottságukat - rávette, később pedig akaratuk ellenére kényszerítette, hogy pénzért szexuális szolgáltatást nyújtsanak az általa közvetített személyek részére.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és fegyházbüntetést indítványozott három elkövetővel szemben, akik a fővárosi Kiserdőben kirabolták ismerősüket. Olyan súlyosan bántalmazták, hogy az áldozat eszméletét vesztette. A rablók ekkor magára hagyták, sőt, beljebb húzták az erdőben, hogy ne fedezzék fel a járókelők.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és lopás miatt vádat emelt egy börtönviselt férfival szemben. Az elkövető szabadulását követően bódult állapotban bicskával és féltéglával a családtagjaira támadt, majd másnap a kórházban egy egészségügyi ápolót is bántalmazott.
Ítélet született a hírhedt diszkós gyilkosság ügyében. A kecskeméti diszkós kidobók nem jogerősen 13 és fél év fegyházbüntetést kaptak, amiért az egykori Silver nevű szórakozóhelyről kivezettek, megvertek és - a gyilkosságot balesetnek álcázva - a sínekre fektettek egy fiatal férfit közel negyed évszázaddal ezelőtt.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki azt hitte, hogy a sértett és barátai rajta nevetnek és ezért a férfit le akarta szúrni.