Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Akkora a rend, hogy még a rendőrt is leütik a kapitányságon
Privatkopo.info 2021. 10. 11. 15:06:00

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt folytat nyomozást az ügyben.



A nyomozó hatóság tájékoztatása szerint 2021. szeptember 10-én egy férfit rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt előállítottak az egyik fővárosi kerületi rendőrkapitányságra.

A 35 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd megszüntették a fogva tartását, ezért az előállító helyiségből az épület kijáratához akarták kísérni. A férfi megvárta, amíg a rendőr elindult előtte a folyosón, majd hirtelen - jobb kezét ökölbe szorítva - nagy erővel, hátulról fejen ütötte a sértettet, aki az ütéstől a földre esett.

A sértett az elsődleges orvosi adatok szerint nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, azonban figyelemmel az ütés rendkívül nagy erejére, a támadott testtájékra és a sértett kiszolgáltatott testhelyzetére, a cselekmény alkalmas volt arra, hogy súlyosabb sérülést okozzon.

Az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatta ki az elkövetőt, majd indítványozta letartóztatását, amelyet a nyomozási bíró egy hónapra elrendelt.

A férfi büntetett előéletű, legutóbb csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt 2021 júniusában ítélték - nem jogerősen - végrehajtandó börtönbüntetésre.

A nyomozó ügyészség álláspontja szerint továbbra is indokolt a gyanúsított vonatkozásában a legszigorúbb, személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés fenntartása, ezért indítványozta letartóztatása meghosszabbítását.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat