Ma: 2024.02.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
A „prostitúciós tevékenység” nem jött össze, helyette 14 éves fiútól rabolt telefont a cigánybűnöző
Privátkopó 2023. 03. 25. 7:53:00

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 23 éves cigánybűnözővel szemben, aki 2022 augusztusában telefont rabolt egy 14 éves fiútól, korábban pedig egy nőt akart prostitúcióra kényszeríteni.



A vádirat szerint a férfi 2021 őszén egy nőt próbált prostitúcióra kényszeríteni.

Egy, Budapest III. kerületi szállón ismerte meg a sértettet, akivel egy XIV. kerületi fabódéba költözött. A vádlott 2021 novemberében, egy szóváltást követően bántalmazta a sértettet, ennek során többször megütötte, majd letérdeltette, és arra utasította, hogy addig nem állhat fel, amíg azt ő meg nem engedi. Ezt követően közölte a megfélemlített nővel, hogy „prostitúciós tevékenységet kell végeznie” a Nyugati téri aluljáróban, a keresményét pedig át kell adnia. Ennek során azzal is megfenyegette a nőt, hogy ha megpróbál elszökni tőle, akkor megtalálja és megöli, majd elvette tőle a személyes okmányait és a telefonját is. A bántalmazás és fenyegetés hatására a sértett nem mert ellenkezni, és félelmében mindenben engedelmeskedett a vádlottnak. A férfi ezt követően elindult a sértettel a Nyugati térre azért, hogy ott a nő az ő felügyelete alatt „prostitúciós tevékenységet végezzen”, útközben azonban a villamoson „összeszólalkozott” egy utassal, amit a nő kihasznált, leszállt a villamosról és elfutott, majd egy járókelő segítségével értesítette a rendőrséget.

Az elkövető 2022. augusztus 19-én, este, a Budapest XIV. kerület, Mexikói úti villamos-végállomás közelében megszólított egy 14 éves fiút, és arra hivatkozva, hogy telefonálni szeretne, elkérte a mobiltelefonját. A fiú nem akarta odaadni, azonban segítő szándékkal felajánlotta, hogy felhívja az általa megjelölt telefonszámot, de a telefonja nála marad. A vádlott először bediktált egy telefonszámot, ezután azonban egy mozdulattal kivette a sértett kezéből a telefont, majd otthagyta. A fiú utánament, és kérlelte, hogy adja vissza a telefonját, a vádlott azonban tenyérrel tarkón ütötte, majd az 55 000 forint értékű telefonnal elszaladt a helyszínről.

A Fővárosi Főügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő cigánybűnözőt emberkereskedelem bűntett kísérletével, személyi szabadság megsértésének bűntettével, okirattal visszaélés vétségével, valamint rablás bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat