Egy, az eladók védelmére siető férfit bántalmazott egy tolvaj Szombathelyen, rablás bűntette miatt indult ellene eljárás.
Szeptember 25-én, 14 óra körül érkezett bejelentés a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságra arról, hogy a városban verekedés zajlik egy bolt előtt.
Két helyi férfi ment be délután a Paragvári utcai kisboltba, ahonnan dezodorokat és szeszes italt akartak elemelni. Észrevette mindezt a bolt alkalmazottja, és szólt a munkatársának is. Felszólították a két férfit, hogy rakják vissza a termékeket, egyikük ennek eleget is tett, majd távozott. A másik azonban nem adta át az eltett dezodorokat.
A két nő felszólította, hogy ebben az esetben rendőrt hívnak, mire a férfi mindkettőjüket meglökte. Ezután ütlegelni kezdte a bejárati ajtót, amikor egy vásárló a két eladó védelmére kelt. Az elkövető többször bántalmazta az üzletben és az utcán is a nőket védeni próbáló férfit, aki ennek során megsérült.
Ezután egy, az utcán, a rablóval egy társaságban tartózkodó 38 éves férfi belerúgott a már földön ülő, erősen vérző sértettbe.
A rendőrök elfogták a két férfit, és előállították őket a kapitányságra. A 38 évest garázdaság vétség, míg a 35 éves elkövetőt rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A 35 éves férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. |