Ma: 2024.02.22. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Partnerek
Féltékenység miatt készült ölni
Privatkopó 2023. 01. 26. 13:51:00

A Pest Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki volt barátnőjére és annak férjére támadt egy pisztollyal. A többször elsütött fegyver több ember életét is veszélyeztette.



A vádirat szerint a férfi 2020-ban néhány hónapig szerelmi kapcsolatot tartott fent az akkor férjétől külön élő nővel. A nőt a férje párszor felkereste békülési szándékkal és az elkövető már ekkor is fenyegetőzött azzal, hogy meg fogja ölni. A nő végül visszament a férjéhez, amit a férfi nem tudott elfogadni.

2020. december 2-án az elkövető magához vette a korábban általa illegálisan szerzett éles lőfegyverét, majd Dunaharasztiba ment, hogy leszámoljon a nővel és férjével. A sértettek ekkor egy - velük együtt - többek által bérelt többszintes házban laktak, és mivel az elkövető járt korábban a házban, így ismerte annak beosztását. A férfi - kihasználva, hogy a ház nyitva volt és a sértettek a konyhában voltak - belopózott a szobájukba és várta őket.

Végül a férj lépett először a szobába, akivel dulakodtak és elővette a fegyvert is. A dulakodás során az előtérbe kerültek, ahol a nő a férje segítségére sietett, miközben a több lakótárs is köréjük gyűlt. A nőnek végül sikerült az elkövető kezéből kicsavarnia a pisztolyt és bedobta a szobájukba.

Az elkövető a fegyver után ment és azt újra a kezébe vette. A férj ismét dulakodni kezdett vele a pisztoly megszerzéséért, amelynek során az elkövető megpróbálta őt meglőni. A fegyver elsült, de lövedék az ágyba fúródott és nem találta el a férjet. Ekkor érkezett a sértett segítségére egy másik, ugyancsak a házban lakó férfi, aki szintén megpróbálta elvenni az elkövetőtől a fegyvert. Az elkövető ismét elsütötte a pisztolyt, azonban a vele dulakodó férfinak sikerül a fegyvert tartó karját elmozdítania, így a lövedék a falba csapódott. Ezután az elkövető elejtette a fegyvert, amit a sértett nőnek sikerült kivinnie a szobából. Az elkövető lövései során a mindössze 11 négyzetméteres szobában a volt barátnője, annak férje, valamint több lakótársuk is jelen volt.

A lövedékek becsapódása illetve azelőtt az egyes berendezési tárgyakon vagy a falon történő esetleges irányváltásai miatt több ember élete is veszélybe került.

A Pest Vármegyei Főügyészség az elkövető ellen több ember sérelmére és több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérlete valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt emelt vádat.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat