Ma: 2024.02.26. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Fogva tartotta, fenyegette és közös gyerekük előtt szexuálisan bántalmazta feleségét egy hernyó
Privátkopó 2022. 10. 24. 14:46:00

A 25 éves vádlott 2020 májusában a - tőle akkor már külön élő - feleségét, annak akarata ellenére, az egyik Nógrád megyei településen a saját albérletébe vitte, majd ott közel két napig fogva tartotta, a telefonját elvette, a nőt pedig közös kiskorú gyerekeik elvételével és agyonveréssel fenyegette.



Az ügyészség közleménye szerint a férfi eközben többször is „szexuális cselekmények végzésére kényszerítette a sértettet úgy, hogy közös kiskorú gyerekük jelen volt”, illetve többször is bántalmazta az egyébként mástól terhes nőt, hogy elveszítse a gyereket.

Az ügyészség a férfi ellen „folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés és aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése” miatt emelt vádat.

Az ügyben első fokon eljáró Pásztói Járásbíróság a férfit bűnösnek találta, 8 év fegyházbüntetésre ítélte és 8 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Elrendelték letartóztatását is, így a jogerős ítéletet már büntetés-végrehajtási intézetben kell megvárnia.

(Fotó: illusztráció)

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat