Ma: 2024.03.05. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
20 év után fogták el a fiatal nőt megtámadó „c-típusút”
Privatkopo.info 2022. 01. 20. 10:21:00

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 2001-ben történt emberölés bűntett kísérletének gyanúsítottját vette őrizetbe.



Kecskeméten, a Halasi úti társasházaknál megtámadtak egy akkor 27 éves nőt 2001. április 11-én, este. Az asszonyt egy ismeretlen az épület végén lévő hulladékgyűjtő konténernél a földre rántotta, majd egy késsel többször megszúrta. Az áldozat csak a szerencsének köszönhette az életét: kiabálni kezdett, amit két férfi meghallott, ezért azonnal a segítségére siettek. A támadó ekkor elmenekült.

A nyomozók a helyszíni szemle során minden lehetséges bizonyítékot összegyűjtöttek, valamint kihallgatták a tanúként szóba jöhető embereket. Megtalálták a közelben az elkövetés eszközét, egy fekete nyelű kést is, azonban az elkövető kilétére nem derült fény, így a nyomozást lezárták.

A történteket azonban nem felejtették el: időről időre elővették a nyilvántartásba vett ügyet, és újabb bizonyítékok után kutattak. Ennek eredményeként olyan szakértői véleményeket sikerült beszerezni, amelyek alapján a nyomozást tovább folytatták, majd 2022. január 18-án, hajnalban elfogták az emberölés bűntett kísérletével gyanúsítható K. István kecskeméti lakost.

A jelenleg 36 éves férfit - aki az elkövetés időpontjában 16 éves volt - a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat