Ma: 2024.04.02. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Közérdekű címek, telefonszámok
Kilószámra állították elő a drogot egy kőbányai lakásban
Privátkopó 2023. 05. 30. 11:19:00

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt két kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó férfival szemben, akik értékesítési céllal, nagykereskedelmi mennyiségű amfetamint állítottak elő egy Budapest X. kerületi lakásban. 



A vádirat szerint a 47 éves férfi, a 2020 októberében történt elfogásukat megelőzően, különböző kábítószerekkel kereskedett a főváros területén. A vádlott az általa beszerzett kábítószereket egy Budapest X. kerületi lakásban tárolta, és onnan értékesítette tovább.

A vádlott a társával - egy 51 éves férfival - együtt emellett amfetamin előállításával is foglalkozott, amelyet ezután szintén értékesítettek. Ennek során az idősebbik vádlott szerezte be a kábítószer előállításához szükséges anyagokat, fiatalabb társa pedig azokat felhasználva, a folyékony amfetamin-bázisból por állagú kábítószert készített.

Az idősebbik vádlott 2020. október 22-én egy újabb adag, nagyobb mennyiségű kábítószer előállításához elegendő alapanyagot vásárolt, amelyet a kőbányai lakáshoz vitt, ahol a társa hozzá is látott az újabb adag, nagykereskedelmi mennyiségű amfetamin előállításához. Két nappal később, 2020. október 24-én a kábítószer elkészült, ekkor az idősebbik vádlott visszament, hogy azt gépkocsival elszállítsa. A több mint 11 kilogramm kábítószert a kőbányai társasház udvari parkolójában pakolták be az 51 éves férfi autójának csomagtartójába, aki ezután beült a kocsiba és elhajtott.

Ekkor csaptak le rájuk a nyomozók, akik a 47 éves férfit a helyszínen elfogták, társát pedig üldözőbe vették. A férfi a menekülése során, a korábban átvett kábítószert a X. kerületben, egy parkoló gépkocsi alá rejtette, majd gyalog próbált tovább menekülni, az intézkedő rendőrök azonban elfogták, a kábítószert pedig megtalálták.

A nyomozók a 47 éves férfi X. kerületi lakásában marihuánát, kokaint valamint több millió forintnak megfelelő összegű készpénzt is találtak, egy ott leparkolt kistehergépkocsiból pedig további 7 kilogramm amfetamint foglaltak le. Az 51 éves férfi vidéki lakásán pedig a kábítószer előállításához használt, mintegy 80 kilogramm kénsavat találtak és foglaltak le a nyomozók.

A Fővárosi Főügyészség a két férfit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja, és velük szemben fegyházbüntetést, pénzbüntetést, valamint vagyonelkobzást is indítványozott a vádiratban.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat