Ma: 2024.04.03. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Nyakon akarta szúrni a munkatársát egy férfi Budapesten
Privátkopó 2023. 05. 22. 13:38:00

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 40 éves férfival szemben, aki 2020 őszén a költöztetésében kérte az egyik munkatársa segítségét, azonban annak során összevesztek. Másnap a vádlott egy késsel ment a férfi lakására, ahol rátámadt. Azt néhány hónappal megelőzően pedig az egyik szomszédjával vitatkozott össze, akinek a bejárati ajtajába szúrt bele többször egy kést.



A vádirat szerint a vádlott 2020. július 12-én, este, a lakóhelyén, egy Budapest XXI. kerületi társasház lépcsőházában ittasan kiabált az élettársával, ezért az egyik szomszéd kiszólt a folyósóra, és megkérte a vádlottat, hogy ne hangoskodjon. A vádlott erre szidalmazni kezdte a másik férfit, megragadta annak ruházatát és belökte a lakásba, ahol tovább dulakodott vele. Ennek során mindketten a földre kerültek, ahol a megtámadott férfi a vádlottat a földre szorította, majd elengedte azzal, hogy hívták a rendőrséget. A vádlott ekkor elhagyta a lakást, kis idő múlva azonban visszatért, és a szomszéd lakásának ajtaját először egy székkel ütötte, majd később egy késsel többször bele is szúrt a bejárati ajtóba, miközben azt kiabálta, hogy megöli őket.

Ezt követően, 2020 őszén a vádlott az élettársával a Budapest XXI. kerületi társasházból egy XIV. kerületi lakásba költözött. Ennek lebonyolításával egy munkatársát, a későbbi sértettet kérte meg, mert tudta, hogy a férfi másodállásban egy költöztető cégnél vállal munkát. 

A költözés napján, 2020. november 14-én, a sértett és három kollégája a megbeszéltekhez képest néhány órával később érkezett a vádlott lakásához, ahol megkezdték a bútorok teherautóba rakodását. Abban az időben azonban - az akkori járványhelyzetre figyelemmel - kijárási tilalom volt hatályban, és látható volt, hogy annak kezdetéig a késés miatt már nem végeznek a munkával. A vádlott - aki ekkor már ittas volt - ezen összeveszett a sértettel és a többi költöztetővel, akik végül úgy döntöttek, hogy otthagyják a vádlottat, ezért a bútorokat hátrahagyva távoztak.

Másnap a sértett jelezte a vádlottal közös munkahelyén a főnöküknek, hogy összevesztek a vádlottal, ezért a továbbiakban nem akar együtt dolgozni vele. A munkáltató ezután telefonon közölte a vádlottal, hogy addig nem mehet dolgozni, amíg ki nem békül a sértettel. Amikor a vádlott ezt megtudta, felháborodva, ittasan elindult a sértett XXI. kerületi lakásához, ahova már úgy érkezett meg, hogy az egyik kezében egy kést tartott.  Amikor a sértett a hangos kopogásra ajtót nyitott, a vádlott azonnal belépett a lakásba, ahonnan azonban a sértett kitolta őt. A vádlott ekkor a kezében tartott késsel a sértettre támadt, egy erőteljes, határozott mozdulattal a férfi nyaka felé szúrt. A sértett azonban észlelte a mozdulatot, és még időben el tudott hajolni a szúrás elől, ezért a kés csak a nyakának a felszínét érte. A sértettnek ezután sikerült berántania a bejárati ajtót, ezért a vádlott szitkozódva, illetve a sértett megölését hangoztatva, végül távozott a lépcsőházból.

A vádlott cselekménye - a támadás eszközére, módjára, a szúrás erejére és a támadott testtájékra is figyelemmel - egyértelműen alkalmas volt a sértett életének kioltására, annak elmaradása kizárólag a sértett lélekjelenlétének és gyors kitérésének volt köszönhető.

A Fővárosi Főügyészség a büntetett előéletű 40 éves férfit emberölés bűntettének kísérletével, valamint - a korábbi eset miatt - felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével is vádolja. A főügyészség a jelenleg más ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztést töltő vádlottal szemben letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat