Az ítélet szerint a más ügyben jogerős szabadságvesztésre ítélt terheltek közül az I. és II. rendű többször bántalmazta csendes, visszahúzódó zárkatársait. Előfordult, hogy éheztették őket - egyiküket - a későbbi áldozatot több napi éheztetés után gyorsított evésre kényszerítették, majd miután kikötözték a kezeit és a lábait, megverték őt.

A bántalmazás során az I. és II. rendű vádlott felszólította a III. rendű terheltet és egy másik zárkatársukat, hogy ők is üssék meg a sértettet. A III. rendű vádlott a zárkán belüli fogvatartotti hierarchiában betöltött szerepének megtartása érdekében, a másik férfi pedig a retorzióktól tartva eleget tett a két terhelt követelésének, azonban csak nagyon kis erővel, 1-2 ütést mértek a sértett felsőtestére, testi sértés okozásának szándéka nélkül.

Az I. és II. rendű vádlott ezután megtiltotta a sértettnek, hogy részt vegyen a gyógyszerosztáson, így téve elkerülhetővé azt, hogy a büntetés-végrehajtási intézet személyzete észlelje a férfi állapotát. A III. rendű vádlott a két társa cselekményét mindvégig látta és felmérte annak súlyosságát, azonban nem próbálta megakadályozni azt és a tőle elvárható segítséget sem nyújtotta a sértett részére, aki a bántalmazás következtében elhalálozott. Életét csak a rövid időn belül nyújtott orvosi segítség menthette volna meg. A sértett halálához vezető folyamat több órán át tartott, a bántalmazás módja és körülményei, az elszenvedett sérülések jellege az átlagost jóval meghaladó, elhúzódó fájdalmat, szenvedést, valamint félelmet okoztak az áldozatnak.

Az I. rendű terhelt a kiszabott szabadságvesztésből legkorábban 25 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra. Mivel a II. rendű vádlott erőszakos többszörös visszaeső, ezért őt a Büntető Törvénykönyv rendelkezése kizárja a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből, magyarul tényleges életfogytiglani börtönbüntetésről van szó.

Az ítélet nem jogerős, a vádlottak fellebbeztek.