Ma: 2026.02.11. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
A budapesti rendőrök elfogtak két, a hatóságok elől bujkáló férfit
Privátkopó 2025. 12. 29. 6:34:00

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztály - a Bűnügyi Bevetési Osztály közreműködésével - december 19-én, reggel, egy Budapest VI. kerületi, Király utcai lakásnál intézkedtek, mert információik szerint ott tartózkodott két körözött férfi. A 45 éves R. Csabát az ingatlan közelében, az utcán, míg az 56 éves N. Sándort a lakásban fogták el. A rendőrök mindkét férfinál kábítószert találtak.



A 45 éves R. Csaba ellen a bíróság két elfogatóparancsot is kiadott járművezetés az eltiltás hatálya alatt elkövetett bűncselekmények miatt, emellett kapcsolati erőszak miatt is körözték. Az 56 éves N. Sándort lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt keresték a hatóságok.

A fővárosi rendőrök mindkét férfit előállították, és kábítószer birtoklása bűncselekmény gyanúja miatt külön eljárást indítottak ellenük. Kihallgatásukat követően R. Csabát büntetés-végrehajtási intézetbe szállították, míg N. Sándor esetében bíróság elé állításáról intézkedtek.

További friss információk
Halálra gázolt egy embert a 77 éves autós az Üllői úton, majd elhajtott
Szolgálati fegyverével lett öngyilkos egy kétgyermekes anya a NAV pécsi épületében
Biciklist gázolt a rendvédelmis, majd levette róla a láthatósági mellényt, hogy megússza az eljárást
Bosszúból gázolhatott el több gyermeket egy dégi nő - a gyermekét már hosszú ideje bántalmazták az iskolatársai, az asszony hiába kért, nem kapott szakmai segítséget
A piroson áthajtva ütött el egy biciklist a Fidesz békéscsabai elnöke
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Nem fizet a fővállalkozó, leálltak a tűzoltóságok felújításai - végrehajtási eljárás indult a Windcollector Magyarország Kft. ellen
Olvasó: „Cseri Attila nagyon sok pénzt költ kokainra, szinte folyamatosan be van tépve, emellett milliókat játszik el a kaszinókban” (+ olvasói levelek)
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat