Ma: 2024.02.26. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
Négy nőt és három férfit gyanúsítanak kábítószer-kereskedelemmel a debreceni nyomozók
Privatkopo.info 2021. 10. 08. 10:53:00

A debreceni rendőröknek 2020-ban jutott a tudomására, hogy Debrecenben egy férfi kábítószerrel kereskedik. A nyomozók részletes adatgyűjtésbe kezdtek, minden információt, adatot megvizsgáltak, nem akartak egyetlen elvarratlan szálat sem hagyni. Az utolsó gyanúsítotti jegyzőkönyvek 2021. október 6-án kerültek lezárásra.



A gyanú szerint B. Daniel volt az, aki több ismerősét is ellátta kábítószerrel, ők azonban a megvásárolt marihuánát továbbértékesítési céllal szerezték be. A nyomozók összesen négy nőt és három férfit állítottak elő a rendőrkapitányságra kábítószer-kereskedelem gyanújával. Közülük a 29 éves B. Dánielt, valamint egyik vásárlóját, a 24 éves N. Rolandot gyanúsítotti kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásukra, amit a Debreceni Járásbíróság elrendelt.

A marihuána terjesztéssel gyanúsított további öt személy az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet. A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály nyomozóinak munkája több fogyasztó azonosítására is kiterjedt, nekik kábítószer birtoklása vétség miatt kell felelniük.

További friss információk
Ellentámadásba lendült a debreceni tragédiát okozó milliárdoscsemete: Szűcs Patrik azt bizonygatná, hogy nem ő, hanem a baleset áldozata hibázott
Önkezével vetett véget életének a fiát gyászoló 53 éves apa
Pesterzsébeti tragédia: az édesanya saját kezével próbálta kiszabadítani 9 éves kisfiát a beton alól
Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen gázolt és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott a volt bátonyterenyei képviselő - korábban kábítószeres ügy miatt gyűlt meg a baja a törvénnyel
Rendőrautóval ütközött Budapesten Pierre Woodman pornórendező
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat