Ma: 2024.02.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Ajándéknak hitte, zsebre vágta
Privatkopo.info 2022. 06. 02. 7:33:00

A rákosmenti rendőrök elfogták azt a férfit, aki magát áruszállítónak kiadva vett át közel 800 ezer forintot jogosulatlanul.



Egy fővárosi húskereskedő szokásos áruterítő tevékenységét végezte 2022. május 24-én, Budapesten. A délelőtti órákban egyik beszállítójától közel 800 ezer forint értékben vett át árut az újpesti piacon, azonban a vételárat csak délután akarta kifizetni. A kereskedő a pénzátadással egy ismerősét bízta meg, aki a megbeszéltek szerint egy XVII. kerületi húsbolt előtt várta az ügyfelet.

Az ügylet egyre csak bonyolódott. Egy ismeretlen férfi jelent meg a helyszínen, aki magát az áruszállítónak adta ki, és átvette a közel 800 ezer forintot.

A budapesti nyomozók egy nap alatt azonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható S. Györgyöt. A 48 éves férfit csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, amely során a férfi szokatlan magyarázatot adott tettére - azt gondolta, hogy ajándékba kapta a pénzt.

A könnyen szerzett zsákmányt visszaadni nem tudta, elmondása szerint azt még az átvétel napján „elveszítette”. 

További friss információk
Késsel fenyegette volt élettársa párját
11 éves fiút rabolt ki egy „navajonki”
Előre kitervelte a férje megölését a titkos szerelmi viszonyt folytató asszony
Magyarországon mindössze 1 év és 10 hónap jár egy nő eszméletlenre veréséért
Nem tudott leállni a gyöngyösi cigánybűnöző
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat