Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Nem elég, hogy büntetőfékezett, még pofozkodott is
Privatkopo.info 2021. 12. 22. 9:55:00

A Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedési ügyésze vádat emelt egy 41 éves Nógrád megyei férfi ellen, aki egy kockázatos előzés után hirtelen fékezésre kényszerítette, ezután pedig meg is ütötte a vétlen sofőrt - közölte az ügyészség.



A férfi 2021. május 9-én, kora este, a 2115. számú, irányonként egy-egy forgalmi sávval ellátott úton Bánk felől Felsőpetény irányába vezette gépkocsiját, amikor utolérte a sértett mintegy 70 km/h sebességgel haladó autóját. Sérelmezve az alacsonyabb sebességet, veszélyesen csekély követési távolságot vett fel, közben többször is villogott a távolsági fényszóróval, valamint több kürtjelzést is adott, végül megelőzte az autót.

A manőver után visszatért a sávjukba, és indokolatlanul lefékezett, amivel hirtelen fékezésre kényszerítette az immár mögötte haladó sértettet is. Mindkét gépkocsi megállt, a vádlott ezután kiszállt, visszament a sértett autójához, szitkozódott, majd a letekert ablakon át arcon ütötte a férfit. A sértett a további bántalmazástól tartva felhúzta az ablakot, azonban a vádlott a vezető oldali ajtót túlfeszítve, nagy erővel kinyitotta, ami nekinyomódott a sárvédő lemeznek, és két helyen behorpadt. Az autóban a rongálással 60 ezer forint kár keletkezett.

A járművek ugyan nem ütköztek össze, azonban a baleset bekövetkezésének reális lehetősége fennállt, így a vádlott a fékezéssel közvetlen veszélybe sodorta a sértett és a vele utazó felesége testi épségét.

Az ügyészség ezért a férfi ellen a testi sértés, a rongálás és a garázdaság mellett közúti veszélyeztetés bűntette miatt is vádat emelt, amelyben a vádlott büntetlen előéletére figyelemmel felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására, továbbá közúti járművezetéstől eltiltásra, valamint arra tett indítványt, hogy a vádlott a járműben okozott kárt és a közel 60 ezer forint bűnügyi költséget is fizesse meg.

Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság hoz döntést.

További friss információk
Megfenyegették a budapesti éjszakai bárok tulajdonosát
Vádemelés a rokonait távoltartás után is bántalmazó férfivel szemben
Tizenéveseket rabolt ki
Vádemelést javasolnak két cigány rablóval szemben
3 ezer forint értékű halkiszedő hálót lopott, a szemtanú vissza akarta tartani - szíven szúrta a tolvaj
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat