Ma: 2024.04.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Halálra késeltek egy alvó férfit Budapesten
Privátkopó 2022. 11. 19. 6:25:00

Megtörtént a vádemelés azzal a férfival szemben, aki konyhakéssel mellkason szúrta ismerősét egy használaton kívüli épületben, Budapest XVII. kerületében.



A Fővárosi Főügyészség ismertette a bűncselekmény körülményeit: a vádlott egy régi bakterházépületben élt egy nővel, a páros tavaly decemberben ismerkedett meg a sértettel, akit ezután befogadtak magukhoz, így a férfi is beköltözött a romos épület egyik szobájába. A két férfi 2021. december 22-én szóváltásba keveredett egymással, miután alkoholos italt fogyasztottak, a nő hívta ki a rendőröket. A járőrök megnyugtatták a férfiakat, majd távoztak a helyszínről.

Az elkövető az éjszaka folyamán aztán felkelt, és közölte az élettársával, hogy megöli a sértettet. Ezután magához vett egy nagy méretű konyhakést, majd átment a sértett szobájába, és a dunyhán keresztül mellkason szúrta az alvó, ezáltal védekezésre képtelen férfit.

Miközben a sértett segítségért kiáltott, a nő hívta a mentőket és a rendőröket. A megszúrt férfi a kórházba szállítást követően meghalt, a szakszerű orvosi ellátás ellenére sem tudták megmenteni az életét. A Fővárosi Főügyészség a vádlottal szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a férfi feltételes szabadságra nem bocsátható.

További friss információk
Ököllel és vasalóval is bántalmazta élettársát
17 év fegyházra ítéltek egy cigányt, aki a Hős utcában legalább 52 sérülést okozva agyonverte az élettársát
Szilveszterkor rúgta fejbe ismerősét
Rablás miatt kiszabott börtönbüntetés elől bujkált a cigánynő
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat