Ma: 2024.04.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Megint egy tahó: büntetőfékezett, majd ököllel ütötte a szabályosan közlekedő női sofőrt
Privatkopo.info 2021. 11. 06. 6:41:00

Vádat emeltek az ellen a 40 éves óbányai férfi ellen, aki a 6-os számú főút egyik körforgalmában előbb büntetőfékezett egy szabályosan közlekedő autós előtt, majd bántalmazta a jármű női sofőrjét - közölte a Tolna Megyei Főügyészség.



A férfi 2019 augusztusában, délután, személygépkocsijával közlekedett a 6-os számú főúton Szekszárd térségében, Budapest irányába. Az autóban rajta kívül a felesége, az anyósa és kettő kiskorú gyermeke utazott. A családfő nagy sebességgel elhaladt egy 35 éves sofőr mellett, miközben „rádudált”, mert úgy vélte, hogy az korábban szabálytalanul kanyarodott rá az útra. A megelőzött járműben a sofőr 46 éves élettársa is ott tartózkodott.

Az előzés, dudálás és odamondogatás után az M9-es autóút felé vezető körforgalomhoz érve a férfi váratlanul állóra fékezte a járművét, emiatt a mögötte közlekedő hátulról belé ütközött. Ezután a vétlen autó vezetője és utasa, valamint a vádlott is kiszálltak, akin a nő számon kérte, hogy mit csinál, miért veszélyezteti az ő és a saját gyermekei életét? 

A férfi „válaszként” - becsmérlő, útszéli kifejezések kíséretében - többször, ököllel arcon ütötte a nőt, majd visszaült a gépkocsijába és elhajtott.

A bántalmazástól a nő zúzódásos sérüléseket szenvedett. 

A támadó férfit az ügyészség közúti veszélyeztetés bűntettével, garázdaság vétségével és könnyű testi sértés vétségével vádolta meg.

A Szekszárdi Járási Ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés, pénzbüntetés, valamint közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a Szekszárdi Járásbíróságnál. 

További friss információk
Vádemelés a rokonait távoltartás után is bántalmazó férfivel szemben
Tizenéveseket rabolt ki
Vádemelést javasolnak két cigány rablóval szemben
3 ezer forint értékű halkiszedő hálót lopott, a szemtanú vissza akarta tartani - szíven szúrta a tolvaj
Emberölési kísérlet macskaeledelért és tojásért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat