Ma: 2024.02.27. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Paródiaország: csak felfüggesztett börtönt kapott az a nigériai jöttment, aki rátámadt egy nőre Újbudán
Privátkopó 2023. 02. 28. 13:10:00

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban állított bíróság elé egy 24 éves nigériai állampolgárságú férfit, aki két hete, Újbudán rátámadt egy hazafelé sétáló fiatal nőre; a bíróság a férfit 1 év és 2 hónap - három évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte - közölte a Fővárosi Főügyészség.



A vádlott február 12-én, kora reggel, Budapest XI. kerületében, a Szent Gellért téri villamosmegállónál angolul leszólította a sértettet és útbaigazítást kért tőle, amit a nő megadott, majd továbbment. A vádlott követni kezdte a nőt, folyamatosan angolul beszélt hozzá, amit a sértett „figyelmen kívül hagyott”, és haladt tovább. 

A vádlottat a sértett közömbössége felidegesítette, ezért kiabálni kezdett a nővel, aki nagyon megijedt. Először visszafordult a villamosmegálló irányába, felszállt egy ott várakozó villamosra, de rögtön le is szállt, majd futva próbált menekülni a vádlott elől. A vádlott a sértett után futott, majd amikor a Bartók Béla úton utolérte, hátulról megragadta a kezét és hangosan kiabálni kezdett vele. 

A sértett próbálta kiszabadítani magát a férfi fogásából, aki azonban nem engedte el őt, hanem továbbra is rángatta a sértettet. A nő segítségére kelt egy járókelő, aki próbálta megnyugtatni a vádlottat, majd erővel kiszabadította a sértett kezét a támadó fogásából. A vádlott ekkor a férfit tenyérrel többször megütötte, majd ismét a sértett után futott, újra megragadta a nő kezét. 

A sértett végül az otthona előtt, az édesanyja segítségével - aki már a ház előtt várta - ki tudta szabadítani magát a fogásból, és be tudott menekülni a házba. A támadót a rendőrök a helyszín közelében elfogták.

A nigériai férfi a tárgyaláson teljes körű beismerő vallomást tett, a tettét ittassággal magyarázta és megbánását fejezte ki. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság a nigériait - a váddal egyezően - személyi szabadság megsértésének bűntette miatt bűnösnek mondta ki.

Az ítélet nem jogerős.

További friss információk
Pszichiátriai betegeket bántalmazott
Rabolt, lopott és garázdálkodott a 20 éves kecskeméti férfi
Ittas állapotban durván bántalmazta anyja élettársát
Sörözés eszméletvesztéssel, rablással
Bántalmazás a pécsi vásárcsarnokban: egy pékség üzletvezetője került összetűzésbe egy vásárlóval
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat