Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Szakítás után bosszúból visszaélt volt barátnője intim fotóival
Privatkopo.info 2022. 06. 01. 8:22:00

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 30 éves férfi ellen, aki szakításukat követően hozta nyilvánosságra volt barátnője intim fotóit.



A vádirati tényállás szerint a 30 éves férfi és a 29 éves sértett élettársak voltak, azonban 2021 augusztusában a nő szakított a terhelttel. A férfi nem tudta feldolgozni a történteket, 2021 novemberében megkísérelte felvenni a kapcsolatot volt párjával, aki ettől elzárkózott. Ebbe a férfi nem tudott belenyugodni, felkereste a sértettet az otthonánál, és mindenáron beszélni szeretett volna vele.

Mivel erre a nő továbbra sem volt hajlandó, a férfi bosszúból elküldte a birtokában lévő, a sértettről készült intim felvételeket a nő egyik ismerősének, és a főnökének is. Azzal fenyegetőzött, hogy a képeket további személyeknek is el fogja küldeni.

Néhány nap alatt azonban megbánta tettét, sőt, fel is jelentette saját magát a rendőrségen, ekkor azonban már a sértett is tett feljelentést.

A férfit az ügyészség különleges személyes adattal visszaélés vétségével vádolja. Vele szemben két évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható.

A nyomozást az ügyben a Győri Rendőrkapitányság munkatársai folytatták le, míg az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat