Ma: 2025.11.17. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Erőszakos téveszmék késztették az emberölésre
Privátkopó 2025. 09. 09. 9:10:00

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a benne kialakult erőszakos téveszmék hatására három embert kísérelt meg megölni, illetve megsebesíteni.



A vád szerint a férfi 2024. szeptember 21-én, a reggeli órákban egy személygépjárművel közlekedett Győrből Szombathely felé az M86-os gyorsforgalmi úton. A vádlott az út során közlekedési incidensbe keveredett a sértettekkel, akik kiszálltak a gépjárműből, ezt követően a vádlott elütötte az egyik sértettet, majd a másik sértett felé kormányozta a gépjárművet azért, hogy őt is elüsse. Az egyik sértett az úttestre esett, a másik átugrott a szalagkorláton, majd a töltésoldalon lecsúszott. A vádlott cselekménye folytán mindkét sértettnek horzsolásos sérülése keletkezett.

Ezt követően a vádlott továbbhajtott, végül a csornai vasútállomás parkolójáig jutott, ahol a fejében hallatszó hangok utasítására két személytől járművet próbált szerezni, azonban a tulajdonosok ezt megakadályozták.

A helyszínre kiérkező rendőrjárőrök a vádlottat agresszív viselkedése miatt a győri kórházba szállították, majd onnan az esti órákban elengedték, azonban a férfi visszatért oda, a sürgősségi osztályon lévő konyhából magához vett egy étkezőkést, majd az ott kerekesszékben várakozó, idős sértetthez lépett, őt ököllel többször megütötte, majd a késsel a sértett nyakát és a mellkasát megvágta.

A sértettnek nyolc napon belül gyógyuló sérülése keletkezett, azonban a nyakat, és a mellkast késsel ért támadás miatt, a vádlott cselekménye alkalmas volt életveszéllyel vagy a sértett halálával járuló sérülés okozására.

A vádlottat a kórházi dolgozók fékezték meg, majd a kórház pszichiátriai osztályára vitték.

A főügyészség a férfit több ember sérelmére, részben a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és más bűncselekmények elkövetésével vádolta meg.

A vádlott kóros elmeállapotú, ennek okán az ügyészség arra tett indítványt, hogy a Győri Törvényszék a vádlott kényszergyógykezelését rendelje el.

További friss információk
Akarata ellenére rángatta be volt barátnőjét egy autóba, megverte, majd két település között kitette és magára hagyta
Csákánnyal akart ölni
Szamurájkarddal raboltak el egy embert a cigányok Szeged belvárosában
Halálos borvita
Fiatalkorú rablóbanda tagjai ellen emeltek vádat
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat