Ma: 2024.04.13. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Beismerő vallomást tett az Országos Roma Önkormányzat korrupt elnöke, megszűntették a letartóztatását - a helyettese dobta fel
Privátkopó 2022. 11. 19. 6:20:00

2023. január elejéig tartott volna Agócs János letartóztatása, de a gyanú szerint az Országos Roma Önkormányzat elnöki posztját 30 millióért áruba bocsátó vezető nincs már rács mögött: miután „teljes körű, beismerő vallomást tett”, szabadlábra helyezték, ő pedig rögtön szabadságra is ment.



Hamarosan vádat emel a nyomozó ügyészség a korrupciós bűncselekménnyel vádolt Agócs Jánossal (felső kép), az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökével szemben, akit augusztus végén vettek őrizetbe majd tartóztattak le, és gyanúsítottak meg azzal, hogy 30 millió forintért árulta saját választott tisztségét, az ORÖ elnöki posztját.

Agócsot azzal gyanúsítják, hogy 2022 nyarán azzal árulta az ORÖ elnöki tisztségét, hogy ő lemond, és elintézi a kiszemelt „utód”  megválasztását - ezért előre 18 milliót, majd újabb 12 milliót várt cserébe. Az ajánlatra „vevő” volt Agócs egyik helyettese, Tiszabura független polgármestere, Farkas László, de csak látszólag: az „üzletet” előre egyeztette a főügyészséggel, csaliként játszotta a nyomozó hatóság kezére a korrupt cigányvezetőt.

Az ORÖ elnökét tettenéréssel, egy kecskeméti csárda parkolójában a korábban ebéd közben Farkastól átvett - de már a nyomozó ügyészség által biztosított - 18 millió forint készpénzzel együtt fogták el.

                   A helyettese, Farkas László dobta fel az elnököt

Agócs János kezdetben tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el, miután azonban majdnem két hónapot töltött letartóztatásban, rács mögött, végül beismerő vallomást tett.

A Központi Nyomozó Főügyészség most megerősítette: „időközben a gyanúsított teljes körű beismerő vallomást tett”. Hozzátették: a hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt elrendelt nyomozás jelenleg is folyamatban van, de már a végéhez közeledik, miután „a nyomozó ügyészség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte” - vagyis közel a vádemelés.

Más személy gyanúsítotti kihallgatására nem került sor, árulta el válaszában a főügyészség, jelezve egyúttal azt is, hogy a beismerő vallomás megtétele után „a kényszerintézkedés fenntartásának okai megszűntek, ezért a nyomozó ügyészség a gyanúsított letartóztatását megszüntette”. Úgy tudni, ez körülbelül két hete történt meg, vagyis azóta Agócs János szabadlábon van.

További friss információk
Bírósági végrehajtónak adta ki magát - nem volt az
Fiktív számlák 900 millióért
Pénzmosás szerelemből
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat