Ma: 2024.04.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Érmegyűjtőket csaptak be, 70 millió forintos kárt okoztak
Privatkopo.info 2022. 04. 19. 9:35:00
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya folytatott nyomozást három férfi ellen, akik a büntetőeljárás adatai szerint 2018 szeptemberétől 2019 májusáig jelentős kárt okozva csaptak be több érmegyűjtőt. A bűnügyi hatóság vizsgálói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.

Az elkövetők egy állítólagos külföldi befektető nevében jártak el, aki éremkollekciókat akar vásárolni, és hajlandó a piaci ár többszörösét fizetni. A több tízmilliós haszon reményében a kiszemelt sértetteknek először egy „reklámszerződést” kellett kötniük, és befizetni a kollekció végső vételárának a 10 %-át. A hitelesség érdekében nemcsak telefonon tartották a kapcsolatot áldozataikkal, hanem egyikük ügyvédi irodájában személyes találkozókat is szerveztek.

A becsapott emberek végül nemhogy haszonhoz nem jutottak, a befizetett pénzüket sem kapták vissza.

A budapesti rendőrök két gyanúsítottat üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás bűntett, valamint többrendbeli csalás kísérlet és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki, egyikükkel szemben ügyvédi visszaélés bűntett is felmerült. A két férfi szabadlábon védekezik. A harmadik feltételezett elkövető, Mireku Márk a rendelkezésre álló adatok alapján külföldön tartózkodik, ezért ellene a bíróság európai adott ki.  

https://www.police.hu/hu/koral/elfogatoparancs-alapjan-korozott-szemelyek/863031

A BRFK Bűnügyi Főosztály vizsgálói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, a keletkezett iratokat megküldték az ügyészségnek.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Nem létező koncerthegyekkel verte át a rajongókat a 28 éves csaló
Trükkös módon sikkasztotta el az utánvétes csomagok ellenértékét a futár
Bírósági végrehajtónak adta ki magát - nem volt az
Fiktív számlák 900 millióért
Pénzmosás szerelemből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat