Ma: 2025.07.07.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Önbíráskodás miatt emeltek vádat egy fiatalkorú lánnyal szemben
Privátkopó 2025. 06. 12. 6:45:00

A Kaposvári Járási Ügyészség önbíráskodás bűntette miatt emelt vádat azzal a fiatallal szemben, aki erőszakkal annak tűrésére kényszerítette a sértettet, hogy a nála lévő pénzt elvegye tőle.



A vád szerint a vádlott barátnőjével 2024 novemberében Kaposváron tartózkodott, amikor a barátnő észrevette, hogy hiányzik 11 000 forintja. A lány feltételezte, hogy egy közös ismerősük vehette ki a kabátjából, mert nem sokkal korábban annak kis időre történő őrzésével bízta meg. A barátnő azt is tudta, hogy az ismerősük - a későbbi sértett - ügyet intéz, ezért utána mentek azzal a céllal, hogy visszakérjék a pénzt.

A lányok a hivatali épületben megkeresték a sértettet és a vádlott egyből követelni kezdte barátnője pénzét. A sértett tagadása ellenére a terhelt megragadta a lány nyakát, a falhoz szorította, majd a táskájából kivett 11 000 forintot. A vádlott a pénz megszerzése után veréssel is fenyegette a sértettet. Ezt hallotta meg az egyik hivatali dolgozó, aki rendre utasította az önbíráskodó fiatalt.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a letartóztatásban lévő fiatalkorú terhelttel szemben javítóintézeti nevelést indítványozott.

További friss információk
Közel 2 milliárd forintos költségvetési csalási ügyben született ítélet a Budapest Környéki Törvényszéken
„Szia Anya! Az alábbi az új számom, tudsz nekem írni egy üzenetet WhatsAppon”
18 vállalkozást szolgált ki fiktív számlákkal egy bajai számlagyár
Elítélték a nemlétező belépőjegyeket hirdető csalókat
Vádat emeltek egy ózdi férfi ellen, aki csalásokból származó pénzt mosott tisztára
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat