Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Filmforgatásokon is vesztegettek meg közterület-felügyelőket
Privatkopo.hu 2021. 03. 10. 10:07:00

A közterület-felügyelők a vád szerint jogtalan előnyért cserébe széles körben szegték meg hivatali kötelességüket; a vád szerinti korrupciós bűncselekmények többnyire filmforgatások helyszínéhez kapcsolódtak, de egyebek mellett éttermek, dohánybolt, reklámcég jogosulatlan közterület használatát is biztosították.



A vádirat szerint a vesztegető vádlottak egyike 2018. évben, egy szervízcég ügyvezetőjeként, filmforgatásokhoz szerzett közterülethasználati engedélyeket. A filmforgatások során azonban gyakran felmerült, hogy a tényleges forgatásra, parkolásra, területfoglalásra nem, vagy nem csak az előzetesen engedélyezett helyeken került sor, azonban idő hiányában újabb engedély beszerzésére ilyenkor már nem volt mód.

Erre tekintettel a cégvezető vádlott a vád szerint előzetesen megegyezett a két fővárosi közterület-felügyelővel, hogy amennyiben egy adott filmforgatáson a területhasználati engedélyben szereplőkön túlterjeszkednek, úgy jogtalan előnyért cserébe a közterület-felügyelő vádlottak biztosítják azt - szükség esetén más közterület-felügyelők befolyásolásának ígéretével -, hogy ellenőrzésre és bírságolásra ne kerüljön sor, a filmforgatás zavartalanul megtörténhessen.

Minderről a cégvezető vádlott megbízói nem bírtak tudomással.

A közterület-felügyelők a kötelességszegésekért (vád szerint 15 esetben) alkalmanként jellemzően 25 000-40 000 forint közötti összeget kértek.

A vád szerint a fentieken túlmenően, a két közterület-felügyelő vendéglátó egységeknek, rendezvényszervezőnek, reklámcég projektvezetőjének, dohánybolt tulajdonosának, és egy építési vállalkozónak is biztosított engedély nélküli közterület használatot; ők az ügy további vádlottjai. Az ügynek összesen 12 vádlottja van.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség az ügyben több mint 20 korrupciós bűncselekmény, valamint több rendbeli hivatali visszaélés miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

A nyomozó ügyészség a két közterület-felügyelővel, és azzal a cégvezetővel szemben, aki őket a filmforgatások helyszínével kapcsolatban több alkalommal megvesztegette, végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A többi vesztegetővel szemben az ügyészi indítvány felfüggesztett börtönbüntetés.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat