A Péterfy Sándor utcai Kórházban dolgozott az a két főorvos, akiket a BRFK rendőrei - kétévnyi adatgyűjtés után - 2025. október elsején elfogtak. A nyomozók kezdeményezték a letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt.
Az érintettekkel szemben azután kezdtek nyomozni, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat 2023. október 6-án feljelentést tett, mert a gyanú szerint egy fővárosi kórház belgyógyászatán két főorvos az osztályon történő államilag finanszírozott elhelyezésért és ellátásért jogtalanul havi 100-150 ezer forintot kért alapítványi támogatás címén.
A jogszerűség látszata érdekében egy illegális pénztárt is működtettek, vagy a főorvosok maguk vették át a pénzt. Távollétükben a pénzt egy, a kórház alkalmazásában álló szociális munkás vette át
A rendőrök az orvosoktól több százmillió forintot, iratokat és technikai eszközöket foglaltak le. Az egyik főorvost 40, a másikat 51 rendbeli, a szociális munkást 4 rendbeli vesztegetés elfogadásának megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
A két orvost őrizetbe vették, kezdeményezték letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt. |