Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Közös cigizésnek indult: kiskamaszt rabolt ki Armandó
Privátkopó 2023. 01. 25. 5:52:00
Egy rémült tinédzser bejelentésére indultak meg a gödöllői nyomozók 2023. január 22-én, délelőtt, miután a barátnőjével telefonálás közben egy ismeretlen, piros nadrágot és fekete kapucnis kabátot viselő férfi lépett oda hozzá beszélgetést kezdeményezve. A közös cigizés és sétálás egy pillanat alatt erőszakos fordulatot vett.

A férfi egy erős mozdulattal, egyik kezével megfogta a sértett kabátját, a másikkal a telefonját akarta kirántani, sikertelenül. Rángatni kezdte a fiút, mire a kiskamasz földre esett. Támadója letépte a bankkártyával, pénztárcával, telefontöltővel tömött táskáját és elszaladt.

A gödöllői rendőrök forrónyomon, hamar azonosították a rablással összefüggésbe hozható, 20 éves G. Armandót, akinek arra sem maradt ideje, hogy a bűncselekménykor viselt ruhájától megszabaduljon - elfogásakor is az volt rajta.

A 20 éves férfi a kihallgatásán a terhére rótt bűncselekményt beismerte, a gyanúsítás ellen panasszal nem élt. Védekezésében elmondta, hogy először nem gondolt arra, hogy elvegye a fiú telefonját, később azonban meggondolta magát. Azt sem tagadta, a táskát erőszakkal tépte le áldozatáról, a tárcában talált bankók egy részét elköltötte, a többit a barátainak adta. A rabolt zsákmányt egy HÉV szerelvény ablakán dobta ki - a rendőrök megtalálták.

A Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az őrizetbe vett férfival szemben rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, egyben kezdeményezték letartóztatását.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat