Ma: 2024.04.09.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
35 euróval akarta megvesztegetni a rendőrt az ukrán szabályszegő
Privátkopó 2023. 05. 11. 9:30:00

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség 72 órán belül bíróság elé állította a kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettét elkövető férfit. A külföldi elkövető egy rendőrt próbált megvesztegetni. Sikertelenül.



A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megállapított tényállás szerint 2023. május 5-én, reggel a rendőrök intézkedtek Beregsurányban egy ukrán állampolgárral szemben azért, mert figyelmen kívül hagyta a behajtani tilos jelzőtáblát, és autójával forgalomtól elzárt területen várakozott. A rendőrök közölték, hogy közigazgatási szabálysértés miatt 30 000 forint közigazgatási bírságot szabnak ki vele szemben.

Ezután az egyik rendőr a szolgálati gépjármű hátsó ajtaját kinyitotta és a gépkocsiból magához vette az irattartóját. Eközben a 34 éves férfi a nadrágja zsebéből 2 darab 10 eurós és 3 darab 5 eurós bankjegyet vett elő és a szolgálati gépkocsi nyitott ajtaján behajolva azokat az ülésre próbálta helyezni. A rendőr azonnal számon kérte a férfit a vesztegetés miatt, aki ezután visszalépett a szolgálati gépjárműtől és a bankjegyeket elrakta a ruházatába.

A külföldi férfi a 35 eurót arra szánta, hogy az intézkedő két rendőr a közigazgatási bírság kiszabásától - kötelezettségüket megszegve - tekintsen el.

A rendőrök a férfit előállították.

Az ügyészségen gyanúsítottként kihallgatott férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését.

A nyomozó ügyészség az őrizetben lévő elkövetőt gyorsított eljárásban,  2023. május 8-án a Nyíregyházi Törvényszék elé állította.

A bíróság 1 év és 6 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte az elkövetőt, és vagyonelkobzást rendelt el a korrupciós pénz vonatkozásában.

Az ítélet nem jogerős, a terhelt és védője felmentésért, valamint enyhítésért fellebbezett.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat