Ma: 2024.02.14. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Letartóztatták az ingatlancsalókat - 82 éves bácsit forgattak ki a vagyonából
Privatkopo.hu 2021. 04. 23. 11:05:00

Közel egy évvel ezelőtt egy kecskeméti társasházból egyik napról a másikra eltűnt egy idős férfi. A figyelmes lakók tudták, hogy a 82 éves szomszéd röviddel korábban megismerkedett egy nővel, aki rendszeres látogatója lett. A 40 éves asszony beférkőzött új ismerőse bizalmába, majd 2020 júniusában kipakolták a lakásból a férfi bútorait, és mindketten ismeretlen helyre távoztak. Szerencsére a lakók nem hagyták annyiban a dolgot, feljelentést tettek a rendőrségen.



A széleskörű nyomozás során kiderült, hogy a férfi lakásának és nyaralójának időközben új tulajdonosai lettek, ő pedig eltartási szerződést kötött egy házaspárral. A rendőrség ráakadt az időskorúra is, aki úgy nyilatkozott, hogy az ingatlanait nem értékesítette, és arról sincs tudomása, hogy eltartói lennének.

A történetben eltartói szerepet vállaló házaspárt a Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai - a Kecskeméti Járási Ügyészséggel és a megyei főkapitányság közterületi támogató alosztályának munkatársaival együttműködve - 2021. április 20-án elfogták és őrizetbe vették. Mindkettejüket csalás bűntett elkövetésével gyanúsítják. A duó férfi tagja egyébként nem ismeretlen a nyomozó hatóság előtt. Jelenleg is több eljárás folyik ellene csalás és más bűncselekmények miatt.

Az ingatlanok eladásával és az eltartási szerződéssel kapcsolatos okiratok készítőjét, egy, a megyeszékhelyen dolgozó ügyvédet gondatlanságból elkövetett közokirat-hamisítás vétségével gyanúsítják. A nyomozók álláspontja szerint a jelenleg szabadlábon védekező ügyvéd nem kellő körültekintéssel járt el az iratok elkészítése során.

A rendőrség és ügyészség képviselői több helyen tartottak kutatást, melynek során többek között lefoglaltak 650 000 forint készpénzt, az ügy tárgyát képező házak esetében pedig intézkedtek a zár alá vételről.

A nyomozók előterjesztést tettek a házaspár letartóztatásának indítványozására. A Kecskeméti Járási Ügyészség indítványa alapján a járásbíróság elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.

További friss információk
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
3,2 milliárd forintot mostak tisztára
Vádemelés a korrupció útján szerzett pályázati támogatások ügyében
Katonatiszt, olajmérnök, hajóskapitány, zenész… - bűnügyi őrizetben a „romantikus csalással” gyanúsított 40 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat