Ma: 2024.04.03. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Két embert kirabolt, kerékpárokat és tisztálkodó szereket lopott a 15 éves „c-típusú” jómadár
Privatkopo.info 2021. 11. 05. 5:56:00

A megalapozott gyanú szerint az agresszív fiatalkorú Jászárokszálláson két embert kirabolt, de két kerékpár eltulajdonítás és egy drogériában megvalósított lopás is az ő rovására írható. Az elkövető mindössze 15 éves. „Szép” jövő áll előtte…



A Jászberényi Rendőrkapitányság kétrendbeli rablás bűntett és más bűncselekmények elkövetése miatt folytatott nyomozást egy 15 éves jászárokszállási lakos ellen.

A megalapozott gyanú szerint, a fiatalkorú 2021. március 29-én, 20 óra körül a jászárokszállási postahivatal előtti padon ülő férfihez odalépett, akitől cigarettát kért. A férfi visszautasította a kérést, ami miatt az utánpótláskorú bűnöző egy nála lévő tégladarabbal többször megütötte a sértettet, majd a kabátjának zsebéből kivette a pénztárcáját, amiben személyes iratok, bankkártya, és készpénz volt. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.  A feltételezett elkövető cselekményét követően beszaladt egy jászárokszállási ingatlan udvarára, és a veranda oszlopának támasztott kerékpárt eltulajdonította, majd azzal elkerekezett.

A fiatal még ezen a napon tovább tetézte a később terhére rótt cselekményeket: a hajnali órákban bement egy időskorú személy jászárokszállási ingatlanába. A sértett azt hitte, a rokona érkezett hozzá, ajtót nyitott, azonban a fiatal gyanúsított megragadta a nő nyakát és tőle pénzt követelt. A fenyegetés hatására az idős asszony átadott egy húszezer forintos bankjegyet az agresszív tizenévesnek, aki távozott a házból.

A jászsági rendőrök a bejelentéseket követően helyszíni szemléket tartottak, tanúkat hallgattak ki és kamerafelvételeket elemeztek. Megállapították, hogy a bűncselekmények szálai ugyanazon feltételezett elkövetőhöz vezetnek.

A nyomozók a fiatalt elfogták és előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A kihallgatáskor két további bűncselekménnyel is meggyanúsították az ifjú terheltet, hiszen a megalapozott gyanú szerint 2021. február 25-én egy jászárokszállási üzlet előtti kerékpártárolóból tulajdonított el egy lezáratlan kerékpárt, míg 2021. március 11-én egy helyi drogériából tisztálkodó szereket vett magához, amiket nem fizetett ki. A fiatalkorú beismerő vallomást tett. A nyomozó hatóság a gyanúsított őrizetbe vételéről határozott, majd előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.

A Jászberényi Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte és a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az iratokat a Szolnoki Járási Ügyészségnek.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat