Ma: 2024.02.26. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Több mint 20 millió forintot csalt ki áldozataitól egy huszonéves nő
Privátkopó 2022. 12. 19. 11:42:00

A Marcali Járási Ügyészség jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a huszonéves nővel szemben, aki előbb barátai bizalmával élt vissza, majd különböző valótlan történetekkel másoktól is milliós összeget csalt ki.



A vádirat szerint a fiatal nő hosszabb ideje csalt ki pénzeket abból a célból, hogy megélhetését biztosítsa. A vádlott kezdetben ismerősei bizalmával élt vissza, egyik gyerekkori barátjától 2016. évtől kezdődően összesen közel 4 millió forintot kért kölcsön anélkül, hogy azt vissza tudta volna fizetni, míg egy másik ismerősét azzal ejtette tévedésbe, hogy segít neki munkát szerezni külföldön, amivel 1,5 millió forint kárt okozott.

A vádlott egy másik sértettől 2 millió forintot kért kölcsön, amit határidőre nem tudott visszaadni, sőt, további pénzek átadására vette rá a megtévesztett férfit, aki a végén több mint 3,5 millió forint kárt szenvedett. A nő egy idő után kimerítette az ismerősi körét, így az újabb sértettek megtévesztéséhez már egyre nagyobb ívű történeket adott elő: az egyik sértettet azzal tévesztette meg, hogy Svájcban dolgozik, és több mint 50 millió forintot fektetne a sértett cégébe, de előbb még 700 000 forint átutalására vette rá az áldozatát.

A fiatal nő egy másik sértettől - budapesti lakásvásárlásra hivatkozva - kért 10 millió forintot, holott ilyen lehetősége nem volt, és az átvett összegből néhány korábbi tartozását egyenlítette ki, illetve azt egyszerűen felélte. Az elkövető ezen kívül több sértett előtt is hitelközvetítőnek adta ki magát azzal, hogy kedvezményes svájci hitel megszerzésében tud segítséget nyújtani, de ahhoz előbb folyósítási előleget kell fizetni, aminek több sértett is bedőlt.

A vádlott a bűncselekmény sorozattal összesen 8 sértettet ejtett tévedésbe, akiknek összesen 21 millió forint kárt okozott.

Az ügyészség a Marcali Járásbíróságra benyújtott vádiratában a nővel szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint a sértetteknek okozott kár megtérítésére tett indítványt.

További friss információk
Büntetés-végrehajtási dolgozók mobiltelefonokat csempésztek a fogvatartottaknak
Letartóztatási indítvány Iványi Gábor egyházának gazdasági vezetője ellen
Bilincsben az internetes csalásokra szakosodott bűnszervezet pénzmosói
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat