Ma: 2024.02.15.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Vádemelés a műszaki vizsgaállomáson történt vesztegetési ügyben
Privátkopó 2023. 01. 05. 10:07:00

A Központi Nyomozó Főügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 58 személy ellen a Fővárosi Törvényszéken.



A vádirat lényege szerint 2016 elején a közúti közlekedésben részt vevő járművek hatósági műszaki vizsgáztatását végző vizsgabiztosok abban állapodtak meg, hogy rendszeresen jogtalan anyagi előnyt kérnek, illetve fogadnak el  vizsgáztatási hivatali eljárásukkal összefüggésben a velük rendszeres kapcsolatban álló egyes ügyintézőktől.

A gépjárművek műszaki vizsgáztatásában meghatalmazottként eljáró, adminisztratív feladatokat végző ügyintézők a gördülékeny vizsgáztatásért rendszeresen fizettek a vizsgabiztosoknak alapdíjnak tekinthető vesztegetési pénzt, amely 5000 forintos alaptarifát műszaki hibák esetén további összeggel egészítettek ki.

A 39 ügyintéző közel 58 000 autót érintően összesen mintegy 300 millió forint korrupciós pénzt adott át 16 vizsgabiztosnak, akik a pénzt egymás között elosztották, ezzel naponta több tízezer forint nagyságrendű gazdagodást elérve. A vizsgabiztosok a korrupciós tevékenységükről tudomással bíró és a vizsgaállomáson dolgozó további 4 hivatalos személynek a hallgatásukért cserébe részesedést adtak az átvett vesztegetési pénzből.

A nyomozás során egyes eljárási cselekmények végrehajtásában az ügyészség felkérésére a Nemzeti Védelmi Szolgálat is közreműködött. Az aktív vesztegetők közül egy ügyintéző, míg a hivatalos személyek közül többen tettek feltáró jellegű, beismerő vallomást.

Vádiratában az ügyészség a vizsgabiztosok esetében letöltendő börtönbüntetést, több millió forintos pénzbüntetést, végleges hatályú közszolgálati jogviszonyhoz kötött foglalkozástól eltiltást és vagyonelkobzást indítványozott, míg az ügyintézők többsége egy-két millió forintos pénzbüntetésre számíthat.

Vagyonelkobzás biztosítása céljából a hivatalos személyektől és hozzátartozóiktól lefoglalásra és zár alá vételre kerültek mindazon - az átvett vesztegetési pénzt is meghaladó - vagyonelemek, amelyek nem álltak arányban az igazolható jövedelmi viszonyaikkal. Volt több olyan kormánytisztviselő, akinek balatoni ingatlanát, illetve nagyobb értékű új autóját érintette a kényszerintézkedés, de szinte mindegyiküknél talált az ügyészség készpénzt, illetve értékpapír vagy befektetési számlán lévő több milliós megtakarítást is.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
3,2 milliárd forintot mostak tisztára
Vádemelés a korrupció útján szerzett pályázati támogatások ügyében
Katonatiszt, olajmérnök, hajóskapitány, zenész… - bűnügyi őrizetben a „romantikus csalással” gyanúsított 40 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat