Ma: 2026.02.13. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Előre kitervelten, a pénzéért ölte meg az édesapját
Privátkopó 2025. 05. 20. 11:50:00

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és fegyházbüntetést indítványozott azzal a férfival szemben, aki a pénzéért végzett az édesapjával. A nyomok és a holttest eltüntetésében a felesége is részt vett.



A vádirat szerint a 42 éves férfi és 50 éves felesége folyamatosan anyagi nehézségekkel küzdöttek, amit csak a férfi édesanyjától kapott összegekkel tudtak enyhíteni. Az anya 2021-ben elhunyt, utána férje és fia - a vádlott - örököltek. A férfi a vagyont néhány éven belül felélte, a vállalkozása becsődölt, emiatt a feleségével kölcsönökre szorultak. Ekkor merült fel bennük, hogy a férfi édesapjától fognak - akár bűncselekmény útján is - pénzt szerezni. A vádlottak tudták, hogy a sértett jelentős pénzbeli és ingó vagyonnal rendelkezik, emellett azt gondolták, hogy a szülői házban lehet széf is.

A házaspár elhatározta, hogy megölik a sértettet, ezért 2024. január 30-án, a budapesti házához mentek. A férfi végzett édesapjával, majd a nyomok és a holttest eltüntetésében a felesége is részt vett. A házaspár röviddel a bűncselekmény után beköltözött a házba, amelyben folyamatosan keresték az állítólagos széfet.

Az ügynek vádlottja még két férfi - a nő korábbi kapcsolatából származó, 29 éves fia és a fiának az ismerőse. A 29 éves férfi tudta, hogy anyja férje ellen emberölés gyanújával büntetőeljárás indult, valamint azzal is tisztában volt, hogy édesanyja továbbra is a házban lakik és onnan folyamatosan értéktárgyakat értékesít. A férfi ezután segített anyjának a néhai sértett értékeire - például festményekre, valamint díszfegyverekre, vázákra - vevőket találni. Az egyik ilyen vevő egy ismerőse volt, ő az ügy negyedik vádlottja. Ez a férfi kirívóan értéken alul vásárolt meg 45 festményt, amelyeket aztán egy külföldi piacon értékesített.

A Fővárosi Főügyészség a letartóztatásban lévő házaspárt - a nőt, mint bűnsegédet -  előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével vádolja, és velük szemben fegyház- és pénzbüntetés kiszabását indítványozta, a feltételes szabadság lehetőségének kizárásával.

A másik két férfival szemben pénzmosás bűntette a vád, ellenük végrehajtásában felfüggesztett börtön-, valamint pénzbüntetés az indítvány.

További friss információk
Kényszetörlési eljárás indult a Magyar Pétert lejáratni próbáló Vogel Evelin cégével szemben
Több dolgozót bántalmazott a lakásotthonban egy fiatalkorú
Pedagógusra támadt a diák
Saját kiskorú lányát is molesztálta egy miskolci „erőforrás”
Fegyveres bankrablás elkövetője ellen emeltek vádat
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Nem fizet a fővállalkozó, leálltak a tűzoltóságok felújításai - végrehajtási eljárás indult a Windcollector Magyarország Kft. ellen
Olvasó: „Cseri Attila nagyon sok pénzt költ kokainra, szinte folyamatosan be van tépve, emellett milliókat játszik el a kaszinókban” (+ olvasói levelek)
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat