Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
„Adjál cigit, mert megöllek” - kiskorú gyermekei jelenlétében szúrt az ózdi rabló
Privátkopó 2023. 05. 22. 13:36:00

Az Ózdi Járási Ügyészség vádat emelt felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt azzal a 33 éves férfival szemben, aki a sörözőbe magával vitte a 11 és 2 éves fiúgyermekeit, ittas állapotba kerülve pedig egy kiskorú fiútól követelt cigarettát, aki ezt megtagadta, mire egy késsel a combja irányába szúrt.   



A vádirat szerint a vádlott 2022 novemberének közepén, az esti órákban, Arló községben bement egy sörözőbe, ahová magával vitte a 11 éves és a 2 éves fiúgyermekeit is.

A vádlott alkoholt fogyasztott, amelynek következtében leittasodott. Cigarettára volt szüksége, és a vendéglátóegységben tartózkodó tizennegyedik életévét betöltött kiskorú fiút felszólította, hogy adjon neki. A kiskorú sértett közölte, hogy nincs nála cigaretta, és hogy állítását bizonyítsa, a zsebeit is kifordította.

A vádlott ezzel nem elégedett meg, cigarettát keresve, áttapogatta a sértett felső ruházatát, majd hozzá közel hajolva azt a fenyegető kijelentést tette, hogy „adjál cigit, mert megöllek!”

Ezt követően a vádlott elővett egy több mint 8 cm pengehosszúságú bicskát, és közölte a sértettel, hogy most megszúrja, majd a bal combja irányába szúró mozdulatot tett. A fiú ösztönösen védekezve, jobb kezével elhárította a szúrást, a kés pengéje viszont a hüvelykujján 1 cm-es sérülést okozott. Ezután a sértett elmenekült a helyszínről és rendőri segítséget kért. A bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A vádlott cselekményét észlelte és megértette a felügyeletére bízott 11 éves gyermeke, ezzel a vádlott az erkölcsi fejlődését veszélyeztette.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott, valamint indítványozta eltiltását minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezhetné.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat