Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Védettségi igazolványokkal „üzleteltek”, bűnügyi őrizetbe kerültek
Privatkopo.info 2021. 11. 24. 8:10:00

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai 2021. november 23-án hajnalban kutatást tartottak Gyöngyösön és környékén, ahol védettségi igazolványokat, készpénzt, valamint elektronikai eszközöket foglaltak le.



A rendőrök elállítottak egy 41 éves orvosi asszisztenst és a 47 éves segítőjét, akik ellen védettségi igazolással való visszaélés, valamint vesztegetés elfogadásának bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A két nő 2021 májusa és júliusa között - az eddigi információk alapján - közel 90 személynek állított ki hamis és valótlan tartalmú védőoltásról szóló igazolást, és valótlan adatokat rögzítettek egy központi rendszerben, ezáltal a megrendelők később jogosulatlanul jutottak hozzá védettségi igazolványukhoz.

A gyanúsítottak az igazolás kiállításáért, személyenként, 40 000-50 000 forintot kaptak, amit egymás között szétosztottak. A gyöngyöshalászi és a gyöngyösi lakost a nyomozók őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A bűncselekménnyel összefüggésben további 16 személlyel szemben indult büntetőeljárás.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat