Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Idős nénit fosztott ki egy „navajonki” Kunszentmiklóson
Privátkopó 2023. 06. 06. 8:35:00

A kunszentmiklósi rendőrök egy 26 éves helybelit gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével. A nyomozók előterjesztést tettek a férfi letartóztatásának indítványozására.



A rendőrség tájékoztatása szerint 2023. június 3-án, 8 óra körül, egy 87 éves kunszentmiklósi asszony fodrászhoz indult gyalogosan, bottal. Kistáskáját vitte csak magával, amiben kulcs, bankkártya, mobiltelefon és némi készpénz volt. Lassan sétált, egyik kezében a táskáját fogta, a másikkal pedig a botot tartotta. Menet közben hirtelen arra lett figyelmes, hogy egy kerékpáros alak haladt el a háta mögött, aki gyakorlatilag kirántotta a kezéből az értékeit tartalmazó táskát, és továbbhajtott.

A sértett meglehetősen jó leírást adott kifosztója ruházatáról, testalkatáról, így a nyomozók azonnal megkezdhették az ügy felgöngyölítését, azaz a bűncselekmény elkövetőjének a kézre kerítését. A biztonsági kamerák felvételei és a tanúkutatások eredményeként a kunszentmiklósi rendőrök öt órán belül elfogták a kifosztás bűntettével gyanúsítható 26 éves helybélit.

Őt kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

További friss információk
Sátorvassal ütötte a várandós élettársát
Ételfutárt rabolt ki - játékfegyverrel
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat