Ma: 2026.04.19.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
A család szerint néhány gramm drog miatt vertek halálra a rendőrök egy szentesi férfit
Privátkopó 2025. 05. 13. 15:30:00

A parancsnoki vizsgálat szerint jogszerű rendőri intézkedés követően halt meg az a férfi, akit a családja szerint úgy összevertek a rendőrök Szegeden, hogy egy hónappal később meghalt a kórházban. A parancsnoki kivizsgálás szerint az intézkedés, a kényszerítő eszközök és testi kényszer alkalmazása mind „szükséges, jogszerű, szakszerű, eredményes és arányos” volt - az ügyben azonban a Központi Nyomozó Főügyészség is eljárást folytat.



A kunszentmártoni férfit a rokonai elmondása szerint néhány gramm kábítószerrel fogták el március 26-án, a szegedi rendőrök már várták, előzetesen figyelhették. Az esetről nemrég felkerült egy felvétel egy videómegosztóra. A kamerafelvételen azt látni, hogy az eszméletlennek tűnő férfit a rendőrök a rendőrségi kisbusz mögé viszik - noha a család szerint ekkor már sérült lehetett a gerince, így nem lett volna szabad megmozdítani.

A férfi nem egészen egy hónappal később halt meg a kórházban. A családtagjai még bent is készítettek vele egy videót, melyen a nyakmerevítős férfi fején kiterjedt zúzódások látszanak, ő pedig azt mondja, hogy a rendőrök súlyosan megverték. Állítása szerint az összes rendőr, heten-nyolcan bántalmazták.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n azt közölte, hogy a férfit bűncselekmény elkövetésén érték tetten a járőrök. „Mivel a férfi aktívan ellenállt az intézkedésnek, a rendőrök testi kényszert alkalmaztak, megbilincselték kezeit, majd fekvő helyzetben folytatták ruházatának átvizsgálását, amelynek során több csomag szintetikus kábítószert találtak nála. A férfi percekkel később rosszullétre panaszkodott, ekkor a rendőrök haladéktalanul értesítették a mentőszolgálatot, kezeiről levették a bilincset, majd stabil pozícióba fektették” - írták.

A rendőrség a Központi Nyomozó Főügyészség folyamatban lévő eljárásával indokolja, hogy annak befejezéséig további információt nem ad.

További friss információk
Két, egymással együttműködő „vállalkozó” összesen 37 céget vitt kényszertörlési eljárásba - Barta Tamást kilencszer, Balla Attilát tizenhatszor tiltotta el a cégbíróság az ügyvezetői tisztség betöltésétől
Nem létező, fiktív címre jegyeztettek be nyolc zöldség-gyümölcs nagykereskedelmi céget, amelyeket nincstelen, iskolázatlan cigányok felhasználásával alapítottak - vélhetően áfacsalások elkövetésére
Önkormányzati bérlakás megszerzése érdekében befolyással üzérkedett
Rács mögött a kommentelő: Molotov-koktélt akart a pártrendezvény résztvevői közé dobni
A Bíbor Ház titkai: „Az AXIS 2000 Bt. ügyvezető-tulajdonosa folyamatosan megfélemlítette és zsarolta a leendő lakástulajdonosokat” - a rezsicsökkentést is elérhetetlenné tette számukra
 
Top cikkek
Nem fizet a fővállalkozó, leálltak a tűzoltóságok felújításai - végrehajtási eljárás indult a Windcollector Magyarország Kft. ellen
Olvasó: „Cseri Attila nagyon sok pénzt költ kokainra, szinte folyamatosan be van tépve, emellett milliókat játszik el a kaszinókban” (+ olvasói levelek)
Külföldi nincstelenek nevére íratta a cégeit, majd bűnös tevékenységet (is) folytató autósvállalkozás hátterében húzódott meg a milliárdos fitneszterem-hálózatot üzemeltető Szlifka Szilárd
Autókkal kereskedik és vendéglátóhelyeket „védelmez” Siófokon a kivégzett maffiafőnök egykori alvezére - Eilmess Tibornak olimpiai bajnok birkózóval és energolos olajbűnözővel is voltak közös cégei
A Kálvária Residence kálváriája: 5 éve késik a lakások használatba adása - az építtető magyarázata: covid, háborús helyzet
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat