Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Azzal fenyegetett egy rendőrt, hogy megöli - felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték
Privátkopó 2023. 01. 24. 9:55:00

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) közleménye szerint a rendőrök január 21-én, egy nyírségi településen intézkedtek egy nővel szemben, annak házában, amiért nem töltötte le „a szabálysértési bírság meg nem fizetése helyébe lépő elzárást”.



A házban az intézkedés alatt ott volt a nő apja is, aki az egyik rendőrrel kiabálni kezdett. Sértegette és azzal fenyegette, hogy megszúrja, elvágja a torkát, szétveri a fejét és megöli. A férfi az újbudai rendőrgyilkosságra utalva azt is mondta, ha a rendőr nem hagyja el a házat, akkor „másik rendőrgyilkosság lesz”.

A férfit őrizetbe vették, majd gyanúsítottként hallgatták ki hivatalos személy elleni erőszak miatt. Végül gyorsított eljárásban állították bíróság elé, ahol jogerősen 1 év és 8 hónap szabadságvesztésre ítélték, amelynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztették. 

További friss információk
Ügyfelét csapta be és károsította meg egy ügyvéd
X-akták: eltűnt 25 ezer dollár a NAV repülőtéri páncélszekrényéből, azonban büntetőfeljelentés nem született az ügyben - nem ez volt az első rejtélyes eset
Kábítószer-kereskedő élettársakkal szemben emeltek vádat
Ellátás helyett otthonába vitte a lebénult férfit a mentő
Gyermeket kényszerített pornográf fotók készítésére egy 30 éves patkány
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat