Ma: 2025.11.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Áldozatai bizalmába férkőzött, majd komoly pénzösszegeket csalt ki egy nő Kaposváron
Privátkopó 2025. 10. 09. 10:18:00

A 38 éves csaló 2023 nyarán baráti viszonyba került egy szintén kaposvári hölggyel, majd a bizalmas viszonyt arra használta fel, hogy a következő fél éven, több mint húsz alkalommal kérjen tőle készpénzt, és arany ékszereket.



A kölcsön indokaként életmentő kórházi kezelésekre hivatkozott, melyekre valójában sosem volt szüksége. Az ékszerekkel kapcsolatban pedig azt hitette el áldozatával, hogy azokon átok ül, és meg kell szabadulnia tőlük.

Egy 84 éves kaposvári férfinak szintén sikerült a bizalmába férkőznie. Tőle az autója javítására kért kölcsön pénzt úgy, hogy kocsival, és jogosítvánnyal sem rendelkezett. A bűncselekményt súlyosítja, hogy az áldozat idős koránál fogva csak korlátozottan volt képes felismerni a helyzet veszélyét.

A nő áldozatait közel 2 000 000 forinttal károsította meg. A rendőrök a feltételezett elkövetőt csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Az eljárás során a nyomozati cselekményeket elvégezték, és az iratokat nemrég vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.

További friss információk
Szexuális szolgáltatást ajánlott a 28 éves cigánylotyó, bódító anyagot kevert áldozata italába, aztán persze kirabolta
Súlyosítási indítvány a Posta Imre nevével fémjelzett „Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya” ügyében
Nem halad a debreceni halálos közúti baleset okozásával megvádolt Szűcs Patrik büntetőpere - az áldozat édesanyja szerint időhúzásra játszanak az elkövető dúsgazdag szülei
Száva Vince cigányvezérrel akarta megfélemlíttetni a balatoni vendéglátóst a rokona, hogy pénzhez jusson
Bordélyházat működtetett egy 69 éves férfi Budapesten
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat