Ma: 2024.02.23. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Hónapokon keresztül terrorizálta szerelmét, időnként meg is erőszakolta
Privatkopo.info 2021. 10. 13. 8:51:00

Rettegő, kétségbe esett nő fordult segítségért a rendőrséghez 2021. október 8-án. A hölgy márciusban megismerkedett egy férfivel, aki azóta folyamatosan, hol telefonon, hol személyesen zaklatja. Napi rendszerességgel várt rá munkahelyénél, lakásánál, az sem tántorította el, hogy az áldozat 2021 májusában egy, a férfi számára ismeretlen helyre költözött.



A 36 éves, szinte rögeszmésen ragaszkodó férfi azonban továbbra is zaklatta, fenyegette, erőszakoskodott vele. Előfordult, hogy munka után megvárta és a kocsijába tuszkolta. A nő próbált menekülni, T. Róbert azonban nem hagyta, kezénél és ruhájánál fogva rángatta és húzta vissza az autóba. A kocsival aztán hol a budapesti, hol a budaörsi lakására vitte, ahol molesztálta, simogatta, fogdosta és akarata ellenére közösült a nővel.

Az érdi nyomozók a bejelentést hallva megindultak a férfi lehetséges lakcímeire, budapesti lakásáról állították elő, majd gyanúsítása és kihallgatása után őrizetbe vették.  T. Róbert a terhére rótt bűncselekmény elkövetését tagadta, állítása szerint „a nővel szeretik egymást, és nem is érti, miért történik vele ez az egész”.

Az Érdi Rendőrkapitányság szexuális erőszak, személyi szabadság megsértésének bűntettének, valamint zaklatás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

A rendőrök kezdeményezték az őrizetbe vett T. Róbert letartóztatását, a bíróság 2021. október 12-én helyt adott az ügyészi indítványnak és elrendelte személyi szabadságának legsúlyosabb korlátozását.

További friss információk
Így húzta le a lakásvásárlókat a Szalay Mihály Attila cégbirodalmába tartozó ingatlanberuházó társaság
Megszökött a házi őrizetből a pedofíliával vádolt futballedző
Prostitúcióra bírtak rá egy 13 éves lányt a „navajonkik”
Ügyfelét csapta be és károsította meg egy ügyvéd
X-akták: eltűnt 25 ezer dollár a NAV repülőtéri páncélszekrényéből, azonban büntetőfeljelentés nem született az ügyben - nem ez volt az első rejtélyes eset
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat