Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Álmában ölte volna meg férjét
Privátkopó 2023. 05. 23. 10:36:00

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség letartóztatását indítványozta annak a nőnek, aki a múlt héten, péntek éjjel, Szegeden felgyújtotta a férjével közös lakhelyükül szolgáló építményt, miközben a férfi odabent aludt.



A megalapozott gyanú szerint a házaspár egy híd alatt, sátorokból készített felépítményben lakott, és a feleség már korábban is több alkalommal agresszívan lépett fel férjével szemben. Aznapi vitáikat követően, 2023. május 19-én, éjfél körüli időben a gyanúsított megvárta, amíg a férfi aludni tér, majd pár perc elteltével felgyújtotta a sátrat, azért, hogy férje tűzhalált haljon. A sértett azonban feleszmélt és sikerült sértetlenül kimenekülnie a sátorból, mielőtt az teljesen kiégett volna.

Az emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban a főügyészség a gyanúsított letartóztatását a szökés-elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyének okán indítványozta.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsított letartóztatását az ügyész indítvánnyal egyezően, egy hónapra elrendelte. Végzését az ügyészség tudomásul vette, míg az ellen a védelem fellebbezést jelentett be.

További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat