Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Csongrádon és környékén árulták a kábítószert
Privátkopó 2022. 10. 24. 12:43:00

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a csongrádi házaspárral és további hat személlyel szemben, akik „kristály” fantázia nevű anyaggal kereskedtek. Tettükért akár életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést is kaphatnak.



A vádirat szerint a házaspár 2019-től kezdődően két éven keresztül - korábban új pszichoaktív anyagnak, majd 2021-től kábítószernek minősülő - „kristály” fantázia nevű anyagot szerzett be és terjesztett. A kereskedés során jellemzően a házukban szolgálták ki a vevőket, de előfordult, hogy gyalogosan vagy kerékpárral vállaltak kiszállítást. A házaspárnak a kábítószer beszerzésében, szállításában segítséget nyújtott szökésben lévő fiuk, továbbá két társuk is.

A főügyészség vádolja azt a férfit és a kábítószer beszerzésben neki segítséget nyújtó társát is, akik a csongrádi házaspártól vásárolt anyagot egy hódmezővásárhelyi iskola mellet értékesítették. A főügyészség vádolja továbbá azt a - napközben festőként dolgozó - szentesi férfit és élettársát is, akiktől a csongrádi házaspár a kábítószert beszerezte.

A főügyészég négy vádlottat életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegetett minősített kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével, további két-két vádlottat oktatási intézmény közvetlen környezetében, kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével, illetve kábítószer-kereskedelemhez nyújtott bűnsegédséggel vádol.

A vádlottak bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

További friss információk
Felfüggesztették az MSZP-s Molnár Zsolt mentelmi jogát
Kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat