Ma: 2024.04.11. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Macskatápos és chipses zacskókba rejtették a kábítószert
Privátkopó 2023. 02. 27. 12:20:00

A KR NNI rajtaütött egy szegedi drogbandán. A razzia során több mint 50 kilogramm kábítószert foglaltak le a nyomozók. Az őrizetbe vett nyolc gyanúsított mindegyikének kezdeményezték letartóztatását, amelyet a bíróság egy hónapra el is rendelt.



A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály szegedi osztálya, a Készenléti Rendőrség Bevetést Támogató Osztályával, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság MEKTA egységével, valamint a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársaival közösen nagyszabású akciót hajtott végre 2023. február 22-én. Egy kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható szegedi csapat tagjait fogták el, majd tartottak náluk kutatásokat.

Többségében szegedi lakcímeket vizsgáltak át a rendőrök, de egy Bács-Kiskun vármegyei lakásban is kutatást végeztek. A hajnali rajtaütés során összesen több mint 50 kilogramm kábítószer került elő a nyolc férfi lakásaiból. A hagyományosnak számított kábítószerek - mint a kannabisznövény, a kokain és az amfetamin - mellett, a nyomozók találtak különböző gyanta- és olajszerű anyagokat is, amik a kannabiszfeldolgozás egyéb végtermékei. Ezen kívül lefoglaltak még csomagolóanyagokat, porciózáshoz használatos mérlegeket és hőhegesztő eszközöket is.   

Az akcióval a KR NNI szegedi egysége összesen több mint 41 000 adag kábítószer piacra kerülését akadályozta meg, amelynek feketepiaci értéke legkevesebb 143 000 000 forint. 

Vagyonvisszaszerzés keretében a nyolc férfitől a KR NNI lefoglalt 10 és fél millió forint készpénzt, nagyértékű karórákat, két autót, valamint többmillió forint értékű kriptovalutát is.

A bűnbanda tagjait - akiknek legfiatalabb tagja 25, míg legidősebbje 48 éves, és mindegyikük szegedi lakos - jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg, majd mindegyiküket bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.    

Természetesen az még a KR NNI szegedi egységére vár, hogy a nyomozás során kiderítse a gyanúsítottak közül pontosan kinek mi volt a szerepe a drogterjesztésben, illetve feltérképezze, hogy honnan szerezték be a kábítószert, és azt feldolgozást követően kiknek adtak tovább.

További friss információk
Felfüggesztették az MSZP-s Molnár Zsolt mentelmi jogát
Kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat