Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Autót raboltak Balassagyarmaton
Privatkopo.info 2022. 06. 10. 6:11:00

A rendőrségre 2022. június 8-án, 22 óra 30 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy balassagyarmati áruház parkolójában ismeretlen személy a sértettől erőszakkal elvette az autóját.    



A Balassagyarmati Rendőrkapitányság munkatársai az adatgyűjtés eredményeként egy órán belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 25 éves helyi lakost.

A beszerzett adatok szerint a férfi a bejelentést megelőző időben a járó motorral parkoló gépkocsija mellett álló sértettet a mellkasán meglökte, aki ennek következtében elesett. Ekkor a gyanúsított a járműbe beült, és azzal nagy sebességgel elindult. Ennek során az ezt megakadályozni akaró és a gépkocsiba kapaszkodó sértettet magával húzta. A terhelt elveszítette a jármű felett az uralmát és a Mikszáth úton padkának, bokorsövénynek hajtott, majd a körforgalomban közlekedő személygépkocsinak ütközött. Ezt követően a férfi a helyszínről elmenekült. A cselekmény következtében a sértett könnyű sérülést szenvedett.

A Balassagyarmati Rendőrkapitányság rablás, segítségnyújtás elmulasztása, közúti veszélyeztetés, járművezetés ittas állapotban és cserbenhagyás bűncselekmények gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a 25 éves férfi ellen, akit őrizetbe vettek.

További friss információk
Összehangolt akció keretében csaptak le a kábítószert árusítókra a rendőrök
Bűnügyi őrizetben az őrjöngő
Több mint 8 kilogramm kábítószert foglaltak le a csornai rendőrök
300 millió forintos drogfogás
Felszámolták a családi drogvállalkozást
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat