Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Macskaalomba rejtették a kokaint - vádat emelt a főügyészség
Privatkopo.info 2022. 01. 17. 10:06:00

Kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy öt főből álló bűnbandával szemben. Tagjai Hollandiából, egy ott élő társuk, valamint egy nemzetközi személyszállítással foglalkozó sofőr közreműködésével több, mint négy éven át kokaint, extasyt és speedet csempésztek Magyarországra, amit Orosházán, Szegeden és Budapesten terjesztettek.



A vádirat szerint a Hollandiában élő, rendszeres kábítószer fogyasztó vádlott régóta baráti viszonyban volt azzal a szegedi férfival, akivel 2015 nyarán megállapodtak abban, hogy holland kapcsolatai révén kábítószert szerez be és juttat el Magyarországra. A kábítószer kereskedők ettől kezdve a minél nagyobb anyagi haszon érdekében szervezetten együttműködtek, egymás tevékenységét segítették, a megrendelés, a szállítás és az elosztás, értékesítés feladatait megosztották egymás között.

A bűnbanda tagjai egymás között „virágnyelven” beszéltek: az adott kábítószer fajtára használt kifejezéssel - „orchidea”, „kóla”, „olaj”, „rózsa” - közölték egymással telefonon, mikor, milyen kábítószerből, mekkora mennyiségre van szükségük.

A kábítószer hollandiai beszerzéséhez szükséges készpénzt a kinti tagnak járó jutalékkal együtt a szegedi vádlott egy nemzetközi személyszállítással foglalkozó bűntársuk segítségével juttatta ki, majd ugyanez a sofőr hozta be - a szokásos heti fuvarjai során - a holland tag által megvásárolt kábítószer csomagokat.

A kereskedő banda 2015 augusztusától 2018 nyaráig legalább 68 kg speedet, 68 ezer db extasy tablettát szerzett be, amit az üzletet finanszírozó szegedi férfi maga értékesített tovább nagyobb tételben az orosházi és kiskunhalasi kereskedő társuknak. A kiskunhalasi elkövető kokainnal átitatott és macskaalomba rejtett szövetanyagból a hollandiai társ által beszerzett ún. „felütőanyag” segítségével 11 kg kokaint nyert ki, amit a banda Budapesten értékesített.

A Bács-Kiskun megyei rendőrök egy közúti ellenőrzés során a fuvarozást végző személynél kokaint, kannabiszt és amfetamint találtak. A lefoglalt porok és tabletták kábítószer tartalma a különösen jelentős mennyiség alsó határának ötszöröse volt.

Az ügyészség a bűnbanda tagjait kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja, és mind az öt elkövetővel szemben fegyházbüntetés kiszabására, továbbá vagyonelkobzásra tett indítványt.

A letartóztatásban lévő illetve bűnügyi felügyelet alatt álló férfiak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

További friss információk
Nyugdíjas nőt kényszerítettek prostitúcióra Szigetváron
Prostitúcióra bírt rá több fiatal lányt egy miskolci férfi és nő
Temetőben raktározta a kábítószert anya és fia
Gáz-riasztó fegyverrel lövöldözött Tapolcán
Makói kábítószer-kereskedőket és fogyasztókat fogtak el
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat