Ma: 2024.02.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Negyedórán belül kattant a bilincs az „unokázós” csalók csuklóján
Privatkopo.info 2021. 11. 04. 7:50:00

Egy 81 éves budapesti asszonyt hívott fel egy férfi 2021. október 30-án, éjjel és magát a sértett fiának kiadva azt állította, hogy elszámolási vitába keveredett és sok pénzzel tartozik albán személyeknek. A kétségbeesett asszonyt rávette, hogy a kisegítésére pénzt adjon egy nőnek, elmondása szerint a barátja feleségének.



Az idős nő 40 perccel a telefonhívás után újbudai lakásánál egymillió forintot adott át az ismeretlennek, aki autóba szállva gyorsan távozott is.  

A BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály és a Nyomozó Főosztály Vagyonvédelmi Osztály rendőrei a pénzzel teli boríték átadása után negyed órával, még a kerületben megállították az autót, és elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható három embert.

A 22 éves L. Ignácot, a 38 éves K. Jánost és a 43 éves R. Lászlónét csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, amely során beismerő vallomást tettek. A fővárosi nyomozók őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

További friss információk
Pécsi kábítószer-terjesztő bűnbandát számolt fel a rendőrség
Összehangolt akció keretében csaptak le a kábítószert árusítókra a rendőrök
Bűnügyi őrizetben az őrjöngő
Több mint 8 kilogramm kábítószert foglaltak le a csornai rendőrök
300 millió forintos drogfogás
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat