Ma: 2024.04.04. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Bűnügyi őrizetben a 15 éves „navajonki”: kifosztások, lopások, betöréses lopások „díszítik” eddigi pályaképét
Privatkopo.info 2021. 11. 30. 12:35:00

A 15 éves fiú a nyomozók által beszerzett információk szerint legalább tizenhét bűncselekményt követett el alig öt hónap alatt.



A Kiskunmajsai Rendőrőrs nyomozói 2021. november 29-én, 8 óra 45 perckor őrizetbe vettek egy 15 éves kiskunmajsai fiút.

A fiatalkorú június óta legalább tizenöt lopást és betöréses lopást követett el. A módszerekben nem válogatott, vitte, amit látott, és amit ért: nyitott udvarokból kerékpárokat, néhány pillanatra őrizetlenül hagyott hátizsákot.

A fiatalembert - aki alkalmanként ismerőseit is bevonta a bűnös üzelmekbe - a zárt ajtók, kapuk sem tartották vissza; lakatokat és ajtókat tört fel azért, hogy zsákmányhoz jusson. A betörések során - egyebek mellett - akkumulátoros fúrót, több sarokcsiszolót, kézi szerszámgépeket, hegesztőt, bontókalapácsot, fémhulladékot, csészéket, tésztagépet tulajdonított el. A fiú zseblopásokat is elkövetett egy kiskunmajsai rendezvényen, ahol a résztvevők zsebéből telefonokat emelt el.

Két esetben kifosztással szerzett értékeket. Június elején, Kiskunmajsán, egy padon alvó férfitől mobiltelefont tulajdonított el. Augusztus 23-án - társa segítségével - pénzt vett el áldozatától. Azt használta ki, hogy a buszra várakozó férfi ittas volt, ezáltal a környezetét csak korlátozottan érzékelte.

Az éppen csak a fiatalkorúságot elért bűnelkövető nem volt ismeretlen a nyomozók előtt. Tucatnyi, hasonló jellegű ügyben már nyomoztak ellene korábban.

A rendőrőrs munkatársai előterjesztést tettek a fiú letartóztatásának indítványozására. Bűntársai közül egy 17 éves szanki lakost a rendőrök még szeptemberben őrizetbe vették, így ő jelenleg letartóztatásban van. A trió harmadik tagja, egy 21 éves kiskunmajsai férfi szabadlábon védekezhet.

További friss információk
Nyugdíjas nőt kényszerítettek prostitúcióra Szigetváron
Prostitúcióra bírt rá több fiatal lányt egy miskolci férfi és nő
Temetőben raktározta a kábítószert anya és fia
Gáz-riasztó fegyverrel lövöldözött Tapolcán
Makói kábítószer-kereskedőket és fogyasztókat fogtak el
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat