Ma: 2026.02.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Nyírbátori droghálózatot számoltak fel
Privátkopó 2025. 05. 16. 7:52:00

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Felderítő Osztálya és a Nyírbátori Rendőrkapitányság nyomozói a napokban akasztottak meg egy drogszállítmányt.



A rendőrök Nyírbogát és Nyírgelse között tartóztattak fel egy kisbuszt, amit egy nyírkátai férfi vezetett. A rendőrök átkutatták az autó utasterét, és az egyik ülés alatt - több zacskóban - közel 800 gramm droggyanús anyagot foglaltak le, ami az előzetes szakértői vélemény alapján új pszichoaktív anyag, közismert néven: kristály.

A nyírkátai, 35 éves Á. I. társaival - a nyírpilisi, 43 éves B. B.-vel és a nyírbátori, 43 éves Sz. J.-vel - összehangolva terjesztettek új pszichoaktív anyagot a Nyírbátorban és a környező településeken élő fogyasztók részére. A rajtaütéskor elfogott Á. I. volt az, aki a drogot megvásárolta és szállította társainak. A rendőrök megakadályozták a szállítmány célba érését, és így közel 24 millió forint feketepiaci értékű drogot vontak ki a forgalomból.

A nyomozók a három férfit, valamint egyikük élettársát is elfogták, előállították a Nyírbátori Rendőrkapitányságra, és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett gyanújával hallgatták ki.

Á. I.-t, B. B.-t és Sz. J.-t őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.

További friss információk
Hamis aranylapokkal csaltak
Apa-fia páros vezette a számlagyárat
NAV: 144 millió forint értékű autót foglaltak le áfacsaló autókereskedőtől
Vesztegetés: hamisan igazolta az aranykalászosgazda képzés teljesítését
Rendőröket akart megvesztegetni az ittasan vezető férfi
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Nem fizet a fővállalkozó, leálltak a tűzoltóságok felújításai - végrehajtási eljárás indult a Windcollector Magyarország Kft. ellen
Olvasó: „Cseri Attila nagyon sok pénzt költ kokainra, szinte folyamatosan be van tépve, emellett milliókat játszik el a kaszinókban” (+ olvasói levelek)
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat