Ma: 2024.02.24. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Pénzért intézett el ügyeket a NAV egyik bűnügyi igazgatóságának osztályvezetője
Privatkopo.info 2022. 05. 26. 8:12:00

A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata alapján a Fővárosi Törvényszék vezető beosztású személy által az előnyért hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt hozott ítéletet három vádlott ügyében.



A vádirat lényege szerint két férfi - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik bűnügyi igazgatóságának osztályvezetője, és egy könyvelési, valamint ahhoz kapcsolódó szolgáltatások nyújtásával foglalkozó cég vezetője - egy harmadik társukkal abban állapodott meg, hogy a könyvelési szolgáltatást végző céggel kapcsolatban álló vállalkozóknak pénzért felajánlják, hogy a NAV-nál indult és őket érintő eljárásokról adatokat szolgáltatnak és szükség esetén azokat számukra kedvezően befolyásolják.

Az ügyben a 2022. február 22-én tartott előkészítő ülésen nyolc vádlott közül hárman a vádirattal egyezően beismerték bűnösségüket, és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról, ezért esetükben a bíróság elkülönítette az ügyet, míg az alapügy a többi vádlott vonatkozásában tárgyalással folytatódik.

Az elkülönített ügyben elnapolt és 2022. május 24-én folytatott előkészítő ülésen a bíróság a vádirati tényállással egyezően bűnösnek mondta ki a bűncselekmények elkövetését beismerő vádlottakat, és a könyvelési szolgáltatást nyújtó cég vezetőjét 2 év, végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és 3 000 000 forint, míg a két vállalkozót 2 250 000, és 4 400 000 forint pénzbüntetésre ítélte.

Az ítélettel szemben a vád képviseletét ellátó ügyész fellebbezést jelentett be mindhárom vádlott terhére súlyosításért - egy esetben a minősítést is támadva -, míg a terheltek és védőik tudomásul vették az ítéletet.

További friss információk
Büntetés-végrehajtási dolgozók mobiltelefonokat csempésztek a fogvatartottaknak
Letartóztatási indítvány Iványi Gábor egyházának gazdasági vezetője ellen
Bilincsben az internetes csalásokra szakosodott bűnszervezet pénzmosói
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat