Ma: 2024.04.02. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Halált okozó testi sértés miatt kell felelnie Piroskának és Dánielnek
Privatkopo.info 2022. 05. 26. 7:30:00

2020. augusztus 1-jén, este érkezett bejelentés a mentőszolgálattól, hogy Budapesten, a XXI. kerületi Szatmári utca egyik házában egy elhunyt férfit találtak.



A rendőrök a helyszínen szemlét tartottak, és mivel felmerült az idegenkezűség gyanúja, a BRFK Életvédelmi Osztálya rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Az adatgyűjtések és a kihallgatások eredményeként 10 órán belül azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőket, T. Piroskát és élettársát, M. Dánielt, akiket halált okozó testi sértés bűntett miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd - őrizetbe vételük mellett - előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Az nyomozás során kiderült, hogy a sértettet lakótársai egy vita során megverték, majd magára hagyták.

Az életvédelmi nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait vádemelési javaslattal a napokban átadták az Ügyészség részére.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat