Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Cigánymunka: a vonal másik végén először unoka, majd unokaöcs
Privátkopó 2022. 11. 16. 6:50:00

Csapatban dolgozott az az ismeretlen „rokon” és két társa, akik idős asszonyok átveréséből próbáltak pénzhez jutni a fővárosban. A feltételezett elkövetők többmilliós összeget akartak kicsalni áldozataiktól. Az újpesti rendőrök befejezték a két nő ellen indított büntetőeljárást.



Az egyik elkövető még 2019. szeptember 13-án hívott fel egy idős, 82 éves nőt, akinek unokájaként mutatkozott be, majd közel másfél millió forintot kért tőle. A pénzt egy, állítólag általa okozott baleset kártérítésére kérte. A tévedésbe ejtett asszony egymillió forintot utalt át a megadott számlára.

Három nappal később az eset megismétlődött, ekkor az ismeretlen ember unokaöcsként hívott fel egy másik nyugdíjast. Az ürügy ugyanaz volt: balesetet okozott, amelyben a kárt meg kell térítenie. A felhívott asszony átutalta a kért összeget, ám a 800 ezer forinthoz a számlaszám zárolása miatt a csaló nem jutott hozzá.

Az eljárás során kiderült, hogy a telefonáló két nővel dolgozott együtt. Az egyik asszony pénze S. Gabriel nevén lévő cég számlájára érkezett, amit A. Viviennek utaltak tovább. A bűncselekményből származó összeget pedig S. Gabriel vette fel különböző automatákból.

Németországban az ottani hatóságok fogták el S. Gabrielt, akit 2022. április 5-én, Hegyeshalomnál adták át a magyar rendőröknek. A nő önként jelentkezett a rendőrségen, őt folytatólagosan hallgatták ki gyanúsítottként 2022. augusztus 11-én. Ellenük csalás bűntett kísérlet, valamint pénzmosás bűntett gyanúja miatt folytattak eljárást.

S. Gabrielt a gyanúsítotti kihallgatás után őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság elrendelt. A. Vivien az eljárás során szabadlábon védekezik. Harmadik társukat a hatóság jelenleg is keresi.

A BRFK IV. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat a napokban átadták az ügyészség részére.​

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat