Ma: 2024.04.07.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
A cigány állítása szerint tartozott neki az általa nem ismert férfi - megverte és kirabolta
Privátkopó 2023. 05. 19. 8:34:00

A rendőrség tájékoztatása szerint egy 31 éves szolnoki lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2023. május 17-én, kora este, az újszászi vasútállomás területén pénzt kért egy tápiógyörgyei férfitől, aki megtagadta a kérést. A gyanúsított emiatt veréssel fenyegette a sértettet, majd ököllel a vállán megütötte.



A bántalmazott ennek hatására 500 forintot adott át  az agresszív jogsértőnek, de kevesellte a pénzt, ezért arcon csapta a sértettet. Időközben odaérkezett a tápiógyörgyei férfi sógora aki, hogy mentse rokonát, további 5000 forintot adott át az állítólagos tartozás fejében a fenyegetőző bűnelkövetőnek. A bűncselekményt az időközben megérkező vonat szakította meg, amire a sértett felszállt és otthonából tette meg feljelentését. 

A szolnoki nyomozók rendelkezésére igen kevés információ állt az ismeretlen elkövetőről, mégis: a bejelentéstől számított öt órán belül azonosították a 31 éves jászladányi férfit, aki hamarosan a rendőrségi kihallgatóban vallott cselekményéről.

A terheltet rablás bűntett elkövetésével gyanúsítják az egyenruhások. Kihallgatásakor tagadta a bántalmazást. Továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy tartozott neki az általa egyébként nem ismert férfi.  

A nyomozó hatóság a gyanúsított őrizetbe vételéről határozott és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat